Header Ads Widget

Gazdag műsorral köszönti a Magyarok Világszövetsége Március 15-ét!



Az MVSZ-nek a COVID-fasizmus beköszönését jelentő 2020. év óta immár hagyományossá vált Talpra magyar! című emlékező vonulása idén 13 órakor kezdődik  Petőfi Sándor Duna-parti szobránál. Innen az emlékezők a Nemzeti Dalt és a Mit kíván a Magyar Nemzet című tizenkét pontos követelést kinyomtató Landerer nyomda helyén, a Kossuth Lajos és a Szép utca sarkán található Petőfi-emléktáblához vonulnak. A végállomás a Nemzeti Múzeum kertjében, a múzeum lépcsőjénél lesz. Mindhárom helyen koszorúznak, és rövid emlékbeszédek hangzanak el.

Ezt követően Patrubány Miklós Toroczkai Lászlóval együtt főszónoka lesz a Mi Hazánk Béketüntetés című, 15 órakor a Pilvax közben kezdődő rendezvényének.

A nemzeti ünnepi műsor 17 órakor a Turul Házban, a Magyarok Világszövetségének székházában folytatódik, ahol elhangzik az MVSZ elnökének márciusi nemzetpolitikai előadása, bemutatják négy festőművész – Báró Péter, Benedek Attila, Pogonyi Tibor és Kovács Zoltán – Három Világ Találkozása című, monumentális alkotását, majd fellép a Moldvából, Klézséből és Pusztinából érkező, Tavaszi szél csángó együttes. Az est fogadással végződik.








A Napi Téma az olvasók támogatásával működik
Ha fontosnak tartja, hogy olyan információk is napvilágra kerüljenek, amelyeket elhallgatnak, és megteheti, támogassa munkánkat.

Hírportálunk nem részesül állami, vállalati vagy párttámogatásban. Működésünket kizárólag olvasóink támogatása teszi lehetővé. Ha van olyan téma, amelyről úgy gondolja, hogy fontos mások számára is, küldje el nekünk, és szerkesztés után megjelentetjük.

❤ Támogatom a Napi Témát

Köszönjük minden olvasónknak, aki támogatásával hozzájárul a Napi Téma működéséhez.