Header Ads Widget

Szeptember! Iskolakezdés! Kampányoltás! Az iskolakezdés, amely egyben azt is jelenti, hogy kampányoltásban kívánják részesíteni a 6-os és a 7-es osztályos tanulókat!



Szeptember, iskolakezdés, amely egyben azt is jelenti, hogy pár héten belül kampányoltásban kívánják részesíteni a 6-os és a 7-es osztályos tanulókat! 

Korábban szeptember végén, október környékén adták a kampányoltásokat, azonban a „covidnak köszönhetően” az elmúlt pár évben attól tartva, hogy az iskolákat a járvány miatt bezárják, ezeket az oltásokat már szeptember első egy–két hetében beadják a gyermekeknek! 

A hatodik osztályosoknak az MMR oltás, valamint DTPa oltás ismétléseit kívánják beadni. Korábban a kettőt nem adták egyszerre, a két oltás között egy hónap eltelt, de szintén a „covidnak köszönhetően” sok helyen már egyszerre adják be a gyerekeknek, amely miatt követhetetlen, hogy az esetleges oltási szövődmények mely oltás következményei! 

Szintén a „covidnak köszönhetően” arról nincs hivatalos információ, hogy az oltások egyszerre történő beadása megnövelte-e az oltási szövődményeket, mert 2020 óta, amióta létezik és adják a covid oltásokat a Népegészségügy nem ad ki összefoglaló tájékoztatást az oltás utáni eseményekről. 2019-es oltás utáni események, amiről utoljára beszámolt a Népegészségügy! 

MMR oltást először betöltött 15 hónapos korban köteles felvenni a gyermek, amit betöltött 11 éves korban ismételni kell. Ez a kanyaró, mumpsz és rózsahimlő ellen kíván védettséget adni, a BCG oltás mellett ez élő vírusos vakcina, ami azt jelent, hogy a vakcinában nem elölt, hanem elvileg csak legyengített kórokozó van 3 db súlyos betegség ellen. Természetes körülmények között szinte lehetetlen, hogy egy gyermek 3 ilyen súlyos fertőzéssel egyszerre találkozzon. A legtöbb egészségügyi szövődményt e vakcinák miatt jelentik be, több tanulmány szerint az autizmus elszaporodása ezen vakcinával van okozati összefüggésben. Ezen oltás után gyakori még az autóimmun megbetegedések jelentkezése, mint például az ízületi gyulladásos megbetegedések, cukor betegség, stb. 

Ezen oltás ismétlése a gyártói előirat alapján akkor ajánlott, ha a védettség már nincs meg, jelenleg az oltások beadása előtt még sem ellenőrzik a védettséget, hanem mindenkit oltanak védettségre tekintet nélkül! 

DTPa oltás betöltött 6 éves korban, majd betöltött 11 éves korban kötelesek felvenni a gyermekek. Ez a 2, 3, 4, 18 hónaposan megkapott oltások ismétlése, de ekkor már nincs benne a HIB. A torokgyík, tetanusz és a szamárköhögés elleni oltás. Megjegyezném, hogy a Tetanusz nem fertőző megbetegedés, mert az emberről emberre nem terjed! Megbetegedés veszélye akkor áll fenn, ha 1 cm mély sebünk földdel erősen szennyezett.  

A hetedik osztályosoknak a Hepatitis B elleni oltást kívánják beadni. A hepatitisz B vírus fertőző májgyulladást okoz. Ez a vírus leginkább szexuális úton terjed, a betegtájékoztató alapján azoknak ajánlják ezt az oltást, akik a szexuális partnerüket gyakran váltják, prostituáltaknak, stb. 

Ezt az oltást 2009-ben vezették be a kötelező oltások közé. Jogszabály egy oltás felvételére kötelezi a gyerekeket, a Népegészségügy mégis fél év elteltével ismétli az oltást, amely teljesen jogszabálysértő. Magyarországon a 12 éves gyermekeket a felnőtteknek készített Hepatitisz B elleni vakcinákkal oltják, amely gyártói irata szerint ezen oltóanyag 14 év alattiaknak nem ajánlott! 

Korábban a szülőket nem is tájékoztatták arról, hogy a gyermeküket kampányoltásban részesítik, a szülők egyszer csak azzal szembesültek, hogy a gyermeküket beoltották. A jogi harcok eredményeként mára kötelesek értesíteni a szülőket az oltásról, sőt lényegében burkolt formában a belelegyezésüket kérni az oltásokhoz! Megjegyzem, hogy ennek ellenére elő szokott még fordulni, hogy nem tájékoztatják a szülőket az oltásokról előzetesen, a pótoltások időpontjáról pedig szinte sehol! 

A kampányoltás előtt a gyermekeken keresztül küld a védőnő a szülőknek egy tájékoztató jellegű beleegyező nyilatkozatot, amelyben leírja, hogy a gyermeke oltásra kötelezett, leírja, hogy mely oltás az, amit x napon be fognak adni a gyermeknek, majd tájékoztat némely mellékhatásról, ami leginkább csak a „láz, és bőrpír az oltás helyén” jellegű.

A NAGY ÉBREDÉS, [2023. 08. 22. 22:22] mellékhatásokra terjed ki, a betegtájékoztatóban szereplő súlyos, akár halálos kimenetelű oltási szövődmények lehetőségét rendszerint elhallgatják! 

Némely védőnő kéri a szülőt, hogy tájékoztassa őket arról, ha oltási ellenjavallatról tud, de tényleges válaszra lehetőséget nem biztosít a visszaküldendő beleegyező nyilatkozatban, leginkább csak azt várják, hogy a szülők egy aláírással visszaküldje a tájékoztatót, azaz a beleegyező nyilatkozatot! 

Amennyiben ezt a tájékoztatást aláírja a szülő, hozzájárul ahhoz, hogy az oltást a gyermekének az orvos úgy adja be, hogy nem köteles vizsgálni semmilyen korábbi kortörténetet, abban a tudatban olthatja, hogy semmilyen oltási ellenjavallatnak a gyanúja nem merült fel, melyre tekintettel minden oltás utáni eseményért a felelősséget a szülő önként magára vállal! 

Hetedik osztályban a gyermekeknek kötelezően ajánlott oltás a HPV elleni oltás. Ez nem kötelező oltás, csak az orvosoknak kötelező ajánlani a szülőknek, hogy az önként adassa be a gyermekének! Ezen oltás a méhnyakrákot hivatott megelőzni, azonban mostanra már a fiú gyermekeket is oltják vele! HPV vírusból több száz van, ezen oltás csak pár ellen ad védelmet, leginkább a legártalmatlanabb vírusokkal szemben, amelyeket egy erős immunrendszer magától is megold. Ha a gyengébb vírusok szaporodását megakadályozzuk, akkor nagyobb eséllyel szaporodnak az erősebb vírusok. Ezen oltásról nagyon sok rossz tapasztalatot osztottak meg külföldön, korábban ismeretlen, súlyos és gyógyíthatatlan betegség kialakulását látják okozati összefüggésben ezen oltások bevezetésével. 

A védőnők különböző formában tájékoztatják a szülőket a HPV oltás ingyenes felvételének a lehetőségéről. 

Hallottam olyat, hogy a védőnő egyben küldi a tájékoztatást a Hepatitisz B elleni kötelező oltásról való tájékoztatással, így sok szülő azt gondolja, hogy ezen oltás is kötelező és a tájékoztató aláírásával lényegében a nem kötelező HPV elleni oltás beadásához is hozzájárul. 

Hallottam olyanról is, hogy habár a védőnő felhívja a figyelmet, hogy ezen oltás nem kötelező, azonban kis esszét ír az oltással vélelmezetten elérhető haszonról, a súlyos, akár halálos oltási szövődményekről mélyen hallgat és azt a benyomást kelti a szülőben, hogy felelőtlen, ha ezen ingyenes oltás gyermekének való beadásához nem járul hozzá! 

Szeretném megjegyezni, hogy Magyarországon szinte minden oltás, mielőtt kötelező lett, előtte kötelezően ajánlott volt! 

12. életév betöltése után az életkorhoz kötött kötelező oltások szülői jelenlét nélküli, a gyermek kortörtét nem ismerő orvos általi kampányszerű beadására a Népegészségügy szerint azért van szükség, mert így a gyermekek jobban elérhetők és ebből kifolyólag kevesebb az oltási baleset, azaz a Népegészségügynek így könnyebb! 

Álláspontom szerint, ha ezen oltásokra is szülői jelenlétben kerülne sor, akkor nem kapnék olyan sok beszámolót arról, hogy a szülő kifejezetten megtiltotta a HPV elleni oltás beadását, az orvos azonban a szülői tiltás ellenére mégis beoltotta a gyermeket, majd a legnagyobb közönnyel és nyugodtsággal csak annyit mondott a számon kérő szülőnek: „Most mit csináljak, már megtörtént! Jelentsen fel!” 

Megjegyzem, ha a szülők valóban feljelentenék az ilyen orvost, akkor talán legközelebb jobban odafigyelne, hogy olyan gyereket ne oltson HPV-vel, akinek ezen oltás beadásához a szülei nem járultak hozzá!  

A védőnő és az orvos nem ismeri a gyerekeket, mintegy 1 óra alatt leoltanak egy 30 fős osztályt! A gyerekek nincsenek tisztában, hogy milyen és hány oltást kell kapniuk, de ha tudják is, az orvos és a védőnő maximum annyit kommunikál velük, hogy ide állj, most ezt a karod tartsd, most meg a másikat. Mire felfogja, hogy mi történik, már megkapta azt az oltást is, amit nem is kértek! A kampányoltás habár állítólag azt a célt szolgálja, hogy kevesebb legyen az oltási baleset, valójában ez okozza azon oltási baleseteket, hogy egy gyermeket ugyanazon oltással kétszer oltanak, vagy olyan oltásban részesítenek, amelyben nem kellett volna őket részesíteni!

Ha a szülő jelen van, pontosan tudja, hogy az ő gyereke melyik gyerek, pontosan ismeri a gyermek kortörténetét, el tudja mondani az orvosnak, valamint véletlen sem fordulhat elő, hogy engedélye nélkül oltásban részesítsék! 

Akinek volt már hozzátartozója kórházban úgy, hogy nem lehetett jelen, pontosan tudja, hogy ha ő nincs ott, akkor arról sem szerezhet hitelt érdemlő tudomást, hogy mi történt a beteg hozzátartozójával a távollétében, hiszen az orvosi műhibákról biztos nem számolnak be neki! A covid idején lezárták a kórházakat a betegek hozzátartozói előtt, a halottakat covid haltaknak nyilvánították, a valóságot pedig soha nem tudjuk meg, mert nem volt lehetőségünk jelen lenni! 

A fentiek alapján, ha a szülő nincs jelen a gyermeke oltásánál, nem lesz tanúja az eseményeknek, az oltási balesetekről, a gyermeke oltás utáni közvetlen reakcióról – esetleges eszméletvesztés – lehet, hogy egyáltalán nem fog tudni, nem fogja tudni megítélni annak komolyságát, valamint azok miatt jogi lépéseket sem fog tudni tenni. A fentiek alapján a gyermekek szülői távollétben való oltása inkább hivatott védeni az oltásokat, az orvosokat, mint a gyermekeket!  

Az oltások az Eütv. szerint invazív egészségügyi beavatkozásnak minősülnek, mint minden egészségügyi beavatkozás után, itt is bármi történhet a gyermekkel! Ön egy mandulaműtétre elküldené a gyermekét úgy, hogy nincs mellette, nem várja a váróban? Szerintem nem. Akkor az oltásoknál miért engedné ezt?! Az oltások betegtájékoztatója szerint előfordulhat a fulladásos anaphylaxiás sokk is! A szülői jelenlét biztosítja azt, hogy a gyermek minden körülmények között a legkörültekintőbb ellátásban részesüljön, ne mondjunk le Önként ezen jogunkról! 

A fentiek alapján mindenkinek azt javaslom, hogy a kötelező oltások tekintetében ragaszkodjanak az egyetlen megmaradt szülői joghoz, a jelenléthez! 

Azon szülők, akik a fentiek után úgy érzik, hogy egy ilyen beavatkozás esetén a gyermeke mellett kell, hogy legyen, akkor miután megkapta a védőnői tájékoztatót, azt aláírva semmiképpen ne küldje vissza, helyette küldje meg a hozzászólásokban található levelet az iskola igazgatójának, osztályfőnöknek, a védőnőnek és az iskolaorvosnak, hogy véletlen se forduljon elő, hogy az orvos a távollétében beoltja a gyermeket. A gyermeket sem árt felkészíteni arra, hogy tudjon róla, hogy a szülő távollétében az orvos nem olthatja, ezért ha ilyet akarnak vele tenni, akkor azonnal hívja fel szüleit, valamint egyéb módon akadályozza meg, hogy beoltsák! 

A levél megküldése azért fontos, mert enélkül arra fognak hivatkozni, hogy azt gondolták, hogy csak véletlen nem került sor a tájékoztató visszaküldésére, valamint némely orvos abban a téves tudatban van, hogy a kötelező oltást szülői hozzájárulás nélkül is beadhat, melyre tekintettel akár hozzájárulás nélkül is oltja a gyermeket. 

A bejelentett oltási napon a gyermek iskolából való távoltartása nem megoldás, mert a pótoltás napját nem szokták bejelenteni, így ilyen felhívó levél nélkül a pótoltás napján mindenféle előzetes tájékoztatás nélkül megkísérlik a gyermeket beoltani! 

Mindenkinek sok sikert és jó egészséget! 

Forrás : Dr. Dora Márta jogász (meta)