Header Ads Widget

Létezhet-e olyan, hogy demokrácia, avagy a nyugatias modernitás legsötétebb hazugsága. Egyáltalán van igény a demokráciára?



Lassan két évszázad, vagyis amióta „meg lettek csinálva” a nyugatias modernitás máig is fennálló politikai rendszerei, azóta párás szemekkel kötelező ünnepelni azt a „valamit”, amit demokráciaként gyártottak le számunkra, és amelyről Mark Twain csak annyit mondott, hogy ha bármiben szabadon dönthetnénk, akkor megengednék nekünk. 

Már Platon is a leghazugabb berendezkedésnek tekintette a demokráciát, és Madách Imre Ember tragédiája Athéni színének üzenete is elég egyértelműen jelzi, hogy nincs olyan, hogy demokrácia, soha nem is volt és nincs is szükség rá, hisz a nép nem tud és nem is akar uralkodni, amúgy is legfeljebb önmagán uralkodhatna. Ahogy a magyar vicc mondta a hetvenes években, hogy a népi demokrácia a munkásosztály önuralmi szervezete. És hát bizony kell is „önuralom” ahhoz, hogy ezt elviseljük!

Nem csak a mi fejünkben merült fel, hogy valami baj van a „demokráciával”: Mintha hirtelen egyszerre mindenütt felütötte volna a fejét a gondolat? A demokrácia egy álarc, ami mögött a globális nagytőke bankárkasztja és vállalatai állnak!

Világunkat tolvajok nemzedéke fosztogatja!

Emberek milliárdjaitól, dollár billiókat rabolnak el évente! Egyre többet dolgozol, egyre kevesebbet érő pénzért. Mindannyiunkat virtuális rabszolgává tesznek. Bármennyire is fájdalmas, de az emberiség többsége igényli, hogy vezetve legyen, hogy uralkodjanak rajta, hogy rabszolga legyen. Ez azt jelenti, hogy rabszolga munkájukból eltartsák saját kifosztóikat. Mindez azért történik, mert képtelenek az önálló életre, a gondolkodásra, így olyan vezetőkre bízzák a saját életüket, akik megmondják nekik, hogy merre van előre, akik egyébként nem állítanak elő semmilyen értéket, akiknek az egész létezésük az emberek kifosztására, megnyomorítására és hazugságban tartására épül, hogy függőséget teremtsenek és megtarthassák saját hatalmukat. Ilyen élősködő vezetőkre, uralkodókra, kizárólag olyan rabszolga társadalomnak van szüksége, amely totálisan lebutított minden szinten, és egymás ellen bármikor felhasználhatók. Egy tudatos embernek vagy társadalomnak nincs szüksége irányításra és különösen nem olyanokra, akik a legfontosabbat veszik el tőlük, az életet, az időt, az igazságot és a szabadságot.



Az élet a választásról szól. Mit eszünk, mit olvasunk, kit választunk; minden nap olyan döntéseket hozunk, amelyek meghatározzák, hogyan akarunk élni. De mi van akkor, ha ezek a választások csak illúziók? Egy olyan korszakban, amikor a szabályozás és a bürokrácia minden iparágat ural, ahol a lobbicsoportok és a nagyvállalatok minden eddiginél nagyobb befolyást gyakorolnak, napi választásaink egyre korlátozottabbak. Az olyan kulcsfontosságú területekre összpontosítva, mint az élelmiszeripar, az orvostudomány, a pénzügy és a média, a Freedom From Choice bepillantást enged a nézőknek az életük számtalan módjába, és elmondja nekünk, hogy ki nyerhet ebben a játszmában.

Amerikában rendőrségi razziákat tartottak a biotermékeket és nyers tejet forgalmazó kereskedőknél. Mert csökkentik a nagy tej és élelmiszeripari vállalatok profitját! A reklámokban ezért veszélyesnek mondják a nyers tejet, és kizárólag a pasztőrözött tej fogyasztását tartják biztonságosnak, amit nem mellesleg az FDA is megerősít! Az az FDA, amelyik biztonságosnak és hatékonynak minősítette a valaha volt legveszélyesebb és hatástalanabb mRNS vakcinákat! Mert a gyógyszerlobbi érdeke ezt kívánta! Ugyanezért tiltották meg az Ivermectin használatát is: mert feleslegessé tette volna az oltásokat!

A politikusokat és a szabályozó ügynökségeket nem a közjóra való törekvés hajtja!


Vajon hányan gondolkodtak el azon, hogy miért reagál minden vezető a világunkat alakító sorskérdésekben ugyanúgy, és miért hajtja végre ugyanazt a parancsot? Részletek