Header Ads Widget

Vajon a külföldről finanszírozott globalista baloldal, a levitézlett Márki-Zay Péter utódját látta meg Magyar Péterben? Magyar kitálalása egy jól felépített terv lépései?



Jól kidolgozott és időzített terv állhat Magyar Péter hirtelen felemelkedése mögött? A tanár és gyermekvédelmi celebtüntetésekkel felhergelt tömeg most az új vezér, a Fideszről és NER-ről hirtelen kitálaló Magyar Péter vezetésével fog az utcára vonulni. Magyar Péter szívhezszóló üzeneteket tett közzé a nemzeti érzelműeket is profi módon megtévesztve, miután a balliberális oldalhoz kötődő Partizánnak, a telexnek és Indexnek adott interjúkat. Magyar elfelejtette megemlíteni, hogy a külföldről finanszírozott médiák, akik a globalista balliberális oldalt támogatják, hogy ők vajon kit szolgálnak. 

Továbbá elfelejtette megemlíteni, hogy a magyarok 1990-ben a kapitalizmus mellett döntöttek és ennek működéséhez nagytőke, és nagytőkések kellenek, ez másképp nem működik. Ez kétféle lehet, hazai és idegen nagytőke. Az idegen nagytőkés is és a hazai nagytőke is profitot termel, de míg az idegen a profitot kiviszi az országból, addig a hazai itthon fekteti be, ezáltal fejlődik a gazdaság. Innentől kezdve, hogy létezik-e korrupció mindenhol a világon, ebben az áldemokráciában amiben élünk, ez nem kérdés, mert minden hatalom elsősorban a saját embereit támogatja és helyezi pozíciókba. Minden gazdag nyugati fejlett társadalomra jellemző, hogy a működő nagytőke nagy része hazai kezekben van. Tehát ahhoz, hogy fejlődjünk, hazai nagytőkések kellenek. Nyugaton ezt mindenki tudja, még a leghülyébbek is, de úgy látszik, hogy nálunk még nem. Nálunk maradt a néphülyítés és a tolvajlás szlogenekkel kiválóan meglehet osztani a magyar társadalmat és ellehet terelni a figyelmet minden fontos kérdésről.

A ballib kormányzások alatt az volt a gyakorlat, hogy külföldi multi cégek nyernek el minden közbeszerzést és zsebbe fizették meg ennek az árát, majd a profitot ki talicskázták az országból. Most meg többnyire magyar vállalkozók nyernek el ilyen típusú közbeszerzéseket, ez vajon miért és kiknek fáj? Kiknek fáj az, ha egy magyar vállalkozó nyer meg bizonyos beruházásokat, pályázatokat és végre lehetősége van ennek az országnak, hogy magyar cégek végezzenek el olyan munkálatokat az országban, amit eddig a nagy multi cégek végeztek, akik kivitték a profitot az országból? 

A lényeg, hogy Magyar Péter, hirtelen egy nemzeti minimumról kezdett beszélni, amit részletesen ugyan nem fejtett ki, de tudja, hogy ez lehet a hívó szó a Fidesztől elforduló becsapott magyarok számára. A nemzeti minimum fogalma és annak meghatározása attól a valódi nemzeti oldaltól ered, ami évtizedek óta küzd az ország és a nemzeti öntudatunk megmaradásáért, ami nem Magyar Péter találmánya. A március 15 - re behirdetett megmozdulást a nemzeti érzelműek megtévesztésére szánva maga a nemzetellenes oldal szervezte meg az egész balliberális média támogatásával! 

Magyar Péter kitálalása egy jól felépített terv lépései, pontos időzítéssel, összehangolva a kormány ellenes lépésekkel, és a párizsi konferencia háborús tervével. Magyar a nemzeti elégedetlenséget kihasználva máris egy új ország felépítéséről beszél, ami mögött az ellenzék Alaptörvény kidobási terve állhat,- miközben nem nyilvánít véleményt a háborúkról, migránsokról, genderlobbiról, a WHO-ról, és a gazdálkodók helyzetéről. Magyar Péter pontosan tudja, hogy a Partizán és a Telex mögött, az alapítványokon és bankokon keresztül, a Rockefeller és Rotschild birodalom áll, akiknek céljuk szöges ellentétben állnak a nemzeti érdekekkel.

Ha Magyar nem a dollárbaloldal előre felkészített embere lenne, akit épp akkor dobtak be a köztudatba, amikor sikerült felkorbácsolni egy fideszellenes hangulatot, akkor nem a ballibek vezérmédiáinak nyilatkozott volna. A két részre szakított ország a médiák segítségével így már tömegekben mérhetően fordulhat egymás ellen! Az előzetes hergelés és szerveződés, a március 15 - re történő időzítés pontos másolata az USA által Ukrajnában megszervezett majdani puccsnak, ami után sikerült eltávolítaniuk az oroszokkal és a Nyugattal is jó kapcsolatokat fenntartó kormányt. 

Elég egyetlen jól megtervezett provokáció a nemzeti tömegrendezvények valamelyikében, hogy pillanatok alatt százezrek forduljanak egymás ellen. Így használják a médiákat a megtévesztésre és a háttérből irányított puccsok szervezésére. Az események mögött jól látszik az összefüggés, a profi szervezés és időzítés, ügyesen a szabadságharc kezdetének napjára kihegyezve mindent. Meglehet, hogy a külföldről finanszírozott globalista baloldal, a levitézlett Márki-Zay Péter utódját látta meg Magyar Péterben. 

Itt az ideje tiszta vizet önteni a pohárba és a valós problémákról beszélni!! A legnagyobb problémát az okozza Magyarországon, hogy nem egy szabad ország. Minden a globális pénzhatalmi elit irányítása alatt áll, ők uralják a politikai és gazdasági rendszereket, a politikusokat, és még a pénz sem a miénk amit használunk. Tehát amíg nem innen indulunk ki és nem ezt akarjuk a történelmi alkotmányunkkal felszámolni, addig soha, semmilyen pozitív változás nem LEHETSÉGES! Ha nem teszünk semmit, akkor áldozatok és rabszolgák leszünk mindannyian egy olyan pénzhatalmi elitnek, akiket nem választott meg soha senki.

Fontos megismerni, hogy ez a kiszolgáltatottság hogyan jött létre!! Magyarországon jó volt élni, mert a világon egyedülálló univerzális törvényekre épülő jogrendszer működött, ami valódi demokráciát biztosított, ezért sokan jöttek ide, akik itt akartak élni. A problémák ott kezdődtek, amikor a betelepült jóakaróink egy része, nem felzárkóztak, mint minden más békét szerető ember, hanem abban voltak érdekeltek, hogy szétverjék Magyarország alkotmányos rendjét. A Szovjetunió segítségével, diktatúrával, egy illegitim rendszert hoztak létre Magyarországon, hogy hatalmat szerezzenek maguknak.

Ezzel az illegitim rendszerrel, elfoglaltak minden kulcspozíciót az országban az élet minden területén, vallási, oktatási, gazdasági, jogi és politikai téren egyaránt, majd meghamisították történelmünket, amivel óriási kárt okoztak nem csak a magyarságnak, hanem az egész emberiségnek. Utódaik a mai napig ugyanezt teszik!! Ellenünk hangolják az Európai Uniót, akik szintén a globális pénzhatalmi elit zsebében vannak, és együtt ott tesznek kárt az országnak ahol csak tudnak.

Ezek a megtörtént események jól mutatják, hogy Magyarországot a háttérből nem magyar lelkületű emberek irányítják, és nem a történelmi alkotmányunk szellemében, amely hatálytalaníthatatlan!!! Ez azt jelenti, hogy illegitim minden tettük ebben az országban, mert illegitim rendszer, jogot nem alkothat. Ez Magyarország problémája, minden más csak a 20-ik a rangsorban!!

Ezt az egész tüntikézést, felforgatást és cirkuszt, pont azok szervezik és azok a pártok állnak a háttérben, akik éppen azt a sátáni globális pénzhatalmi elitet szolgálják ki, akik az emberiség megnyomorításában, kifosztásában érdekeltek, akik lerabolták és eladósították az egész emberiséget, akiknek köszönhető, a vírus és oltás őrület, a korlátozások bolygószinten, valamint a migrációs pusztítás.

Tehát nem azért szerveznek tüntetéseket, mert éppen az egész emberek megnyomorítása zajlik bolygószinten, hanem azért, hogy pont erről eltereljék az emberek figyelmét, hogy hátha akad még néhány idióta, akit lehet hülyíteni, akik majd a hatalomra segíthetnék azt a hazaáruló bandát, akik létezésük óta csak kárt tesznek ennek az országnak.

Ezek mellett épelméjű ember nem tüntet!! Kivétel persze azok a nagyszerű honfitársaink, akik a nemzetgyűlölettől vezérelve, mindenütt ott vannak ahol nem kellene, mindenkit támogatnak akit nem kellene, és mindenkinek szurkolnak, amivel kárt okozhatnak az országnak és a nemzetnek.

Hogy mekkora álszent, hazug társaságról van szó, azt az is jól mutatja, hogy például, még mielőtt migráns simogatók lettek volna, azelőtt azokat a nagyhatalmakat támogatták és támogatják ma is, akik bombázták őket, Szíriában, Irakban, Palesztinában, Líbiában, stb...,stb.... Amikor puccsot hajtottak végre Ukrajnában, akkor szintén a globalista puccsistákat támogatták, akiknek köszönhető ma az orosz-ukrán konfliktus és az egyre nehezebb életkörülmények. EZ MIND UGYANAZ A TÁRSASÁG!!

Hogy világos legyen! Ennek a tüntetésnek a szervezői, nem akarják a történelmi alkotmányunk helyreállítását, ami valós megoldást jelentene minden problémánkra. Amit akarnak, az a káoszteremtés és felforgatás, hogy a hatalom közelébe kerülhessenek, hogy totálisan kiszolgálni hazánkat idegen érdekeknek!!

A világuralomra törekvő globális pénzhatalmi elit, most éppen a 3-ik világháborút készíti elő, a hazaáruló, globalista politikusokkal karöltve. EZEK MELLETT TÜNTIKÉZEL?

Jól látható, hogy Magyarországon egy álszent, hazug, idegen érdekeket szolgáló globalista politikai elit hülyíti az embereket, a médiájukkal együtt, akiknek ez az ország nem több mint egy lakópark, akiknek elődjei, diktatúrával, a Szovjetunió segítségével, egy teljesen illegitim rendszert hoztak létre Magyarországon, hogy hatalmat szerezhessenek és már több mint 100 éve élősködnek a nemzeten, elszámoltatás nélkül. Eddig 5 alkalommal tették tönkre az országot, és ott tesznek kárt ma is, ahol csak tudnak. Lassan összeugrasztottak mindenkit, mindenkivel. EBBŐL ÉLNEK!! 

Ne essünk át a ló másik oldalára, azért mert a balliberális médiák éppen azt hazudják, amit hallani szeretnénk, mert ez könnyen az Ukrajnában lezajlott puccskormány felállításához vezethet!! Ezt már az elődjeik megtették, amikor a Szovjetuniót hozták a nyakunkra!! Most éppen az EU-t hangolják ellenünk!! 

Ne legyenek illúziói senkinek, hogy majd a balliberális oldal megoldja a jelenleg zajló globális problémákat!!! Már most ellenzékből hazudnak, és brutálisan becsapják az embereket. Ugyanis nem a problémák okait akarják felszámolni, hanem a globálisan zajló problémákat, országos szintre próbálják kihegyezni, hogy ezzel megosztva az embereket, ebből politikai előnyt tudjanak kovácsolni maguknak. Ők nem változást akarnak, hanem továbbra is kiszolgálni azt a sátáni rendszert, amit a globális pénzhatalmi elit irányít, akiknek nem titkolt céljuk egy brutális népességcsökkentés elérése, mert nincs szükségük 8 milliárd emberre.

1989-ben azért hoztak létre egy ideiglenes alkotmányt Magyarországon, mert a hazaáruló élősködők pontosan tudták, hogy alkotmányunk hatálytalaníthatatlan, mivel a legfelsőbb hatalom nem emberhez van kötve, aki zsarolható és megvehető, hanem a Szent Koronához!! Ezért vagyunk a Szent Korona országa a világ végezetéig!! Ez azt jelenti, hogy minden ami a magyar nép ellen történt és történik, és ami eltér a Szent Korona alkotmánytól, azt mind egy illegitim hatalom hozta létre Magyarországon, amiért felelni kell!!

Mára eljutottunk oda, hogy szétlopták, szétprivatizálták és totálisan eladósították az országot, és mindezt elszámoltatás nélkül!! A magyar emberekkel fizettetik meg mindazokat az energia forrásokat is, amelyek nem az élősködők tulajdona, hanem szintén a Szent Korona elidegeníthetetlen tulajdona, víz, gáz, és egyéb energia források!! 

Sürget az idő, hogy tegyünk valamit, mert a globális pénzhatalmi elit célja, a nemzetállamok felszámolása és az egypólusú világrendszer létrehozása, vagyis a totális kontroll és globális diktatúra bevezetése. Ehhez azonban a gazdaság, és  az ellátórendszerek  tönkretétele szükséges, hogy az emberek olyan kiszolgáltatott helyzetbe kerüljenek, amikor rájuk tudják kényszeríteni az új világrendszert. Ezt a folyamatot szolgálja a migrációs pusztítás és az orosz-ukrán konfliktus is, ami éppen most zajlik, amit szintén a globális pénzhatalmi elit hozott létre, az őket kiszolgáló globalista politikusokkal és médiájukkal karöltve! A minden területre kiható, megfizethetetlen energiaárak alkotják majd az alapját annak, hogy az emberek egyre nagyobb tömege elszegényedik, és nem fogják tudni kifizetni még a rezsijüket sem. Ennek ára lesz a magántulajdon elvesztése!! Vagyis a globális pénzhatalmi elit programja a szemünk előtt valósul meg. "Nem lesz semmid és boldog leszel".

Tehát, attól mert tüntikézünk valami ellen, ettől még nem fog változni semmi, mert ez az áldemokrácia rendszere amiben élünk, továbbra is a globális pénzhatalmi elitet fogja szolgálni, ezáltal továbbra is zsarolhatnak, fosztogathatnak és bármit ránk tudnak kényszeríteni!! 

Az elmúlt években ízelítőt kaptunk arról, hogy a mindent uraló globális pénzhatalmi elit,  képes rákényszeríteni pusztító terveit a nemzetállamokra, ilyenek voltak a korlátozások, a vírus és oltás őrület, a maszkhordás, a munkahelyi zsarolások, a migrációs pusztítás, és az emberi jogok sárba tiprása, aminek közel sincs vége!!  Azok a politikusok, akik ellenállnak, azokat megpróbálják lejáratni, zsarolni, vagy eltenni lábalól! Csak meg kell nézni a nemzetközi sajtót, kiket gyaláznak, és kiket futtatnak!

Az egyik legfontosabb kérdés, amit minden embernek meg kell fogalmazzon az elkövetkezendő hónapokban, hogy ki és hogyan fog tudni kiszabadítani minket a globális pénzhatalmi elit fogságából?? Milyen gazdasági és politikai rendszer képes erre? Ki az a személy, aki által mindez megvalósítható, aki nem támadható, nem zsarolható, és nem megvehető? Ilyen személy és lehetőség csak egy van a földbolygón!!! Ez a Szent Korona alkotmánya!!! A Szent Korona nem egy tárgy egy szimbólum, mint más Királyságoknál, hanem élő minőség, melynek alkotmánya, nem emberhez van kötve, ezért örökérvényű. Az alkotmány olyan alappillérekre épül, amely kizárja annak a lehetőségét, hogy a globális pénzhatalmi elit, ránk tudja kényszeríteni ember, élet, és Isten ellenes tervét!!

Hogy világos legyen mindenkinek, semmilyen .....izmus, semmilyen alkotmány tákolmány, semmilyen párt, semmilyen jogrendszer és senki más a bolygón,  nem tud megszabadítani senkit, a globális pénzhatalmi elit pusztító terveitől, és minden más próbálkozással, ugyanolyan rabszolgák maradunk mint eddig, azzal a különbséggel, hogy most nagyon sokan nem fogják túlélni azt, amit ránk akarnak kényszeríteni!!!

Pont a felsőház működésének hiánya teszi lehetővé azt, hogy politikusaink azt csinálhatnak az országgal amit csak akarnak. A felsőház szerepe, hogy megakadályozzon minden olyan törvényt, ami nem a magyar népet és hazánkat szolgálja!!! A felsőház résztvevői, döntéshozói, nagyon szigorú átvilágításon esnek át, ahová nem kerülhet be, minden jött ment hazudozó, ügynök, kettősállampolgár, és hazaáruló élősködő, ami garantálja, hogy minden törvény a népünket és a hazánkat szolgálja. 

Ma azonban minden hatalom a politikusok kezében van kontroll nélkül, pontosabban ma már egy kézben összpontosul. Ez teszi lehetővé a mindent uraló globális pénzhatalomnak, hogy zsarolással és egyéb eszközökkel, ami soha nem publikus, rá tudják kényszeríteni pusztító terveiket az országra és az emberekre. Ott vannak még a titkosítások tömege, amely szintén nem a magyar emberek érdekeit szolgálja!!

Tehát Magyarországnak nem az európai ügyészségre van szüksége, amely szintén a globális pénzhatalmi elitet kezében van, és amelyet a balliberális oldal az emberek tudatlanságát kihasználva a nyakunkra szeretne hozni, hogy mégjobban kiszolgáltassák hazánkat idegen érdekeknek, hanem a felsőház működésére. A felsőház az egyetlen garancia arra, hogy felszámolja és megakadályozza a korrupciót, a hazaárulást, az emberi jogok sárba tiprását, hazánk  kifosztását, a földünk, az ivóvizük, a gáz, és más energiaforrások  eladását, idegen kezekbe juttatását, és biztosítja a valódi demokráciát. Ami eddig értékesítésre került, azt mind egy illegitim rendszerrel valósították meg, mert minden a Szent Korona tulajdonát képezi, ami elidegeníthetetlen tulajdon.

Itt az ideje ébredezni minden magyar embernek, ha nem akarunk Ukrajna kettőt Magyarországon. Isten óvja Magyarországot!

Magyar Péter AI-val generált imázsfotója Fotó: Magyar Péter/Facebook 


Civilek az összefogásért