Header Ads Widget

Szóval szép volt!! Magyar Péter, a Belügyminisztérium elé hívta híveit, hogy elmondja nekik az unalomig ismételt nagy semmit.



Úgy tűnik, hogy a nagy semmi, még mindig vonzó azoknak az elvarázsolt embereknek, akik úgy gondolják, hogy acsarkodással, felforgatással, gyűlölködéssel lesznek  majd valakik.  A brutálisan átvert embereknek sejtelmük sincs arról, hogy minden egyes tüntikézésükkel a saját megnyomorításuk felé menetelnek önként és dalolva. Valamilyen okból képtelenek felfogni, hogy nem az a lényeg, hogy éppen miről mesél nekik Magyar Péter, hanem azok meséje és terve a fontos és lényeges, akik a háttérből futtatják őt

Szóval szép volt és tanulságos! „Orbán takarodj”, „Mocskos Fidesz” – skandálta a tömeg. Persze mélyen kussoltak a mesemondók, a globális szinten zajló emberek megnyomorítását célzó globalista tervekről, hiszen ezért kell az esti mesével elütni az időt. Az acsarkodók között, nem akadt senki, aki megkérdezte volna Péter apostolt, hogy ha külföldről finanszírozott pszichopata globalisták által támogatott magyar médiák, nemzetgyalázók és megmondó emberek futtatják őt, akkor ez az embereknek miért lesz jó?

Vagy ha már ennyire összemelegedtek, akkor legalább annyit, hogy hogyan akarja Péter apostol az igazságot és a felelősségre vonást kivitelezni mint nemzetmegmentő, amikor éppen azok a kommunista múlttal rendelkezők futtatják és védik, akiknek az elődjei  soha nem magyar, és soha nem nemzet érdekek mellett tevékenykedtek ebben az országban? Arról nem is beszélve, hogy módszerváltás után az utódaik lopták szét és privatizálták szét az ország vagyonát elszámoltatás nélkül. Na ezért nem akarnak rendszerváltást, sem elszámoltatást, inkább azokra bízzák, hogy elvarják a szálakat, akik a tettesek utódai köré tartoznak ma is magas pozíciókban!!!  Hát nem csodálatos? 

Nem véletlen, hogy hívei ma is eltorzult arccal szokták kiabálni, hogy  "Lesz még magyar Köztársaság", valahogy nem találják azt a Köztársaságot, amit az elődeik a Szovjetunió segítségével, diktatúrával, egy illegitim rendszerrel hoztak létre  Magyarországon, az emberek megnyomorítása mellett. Milyen szívmelengető nem igaz?

De ami késik az nem múlik, mert amit megmerészeltek tenni a magyarság ellen, hosszú évtizedeken át egy teljesen illegitim rendszerrel, aminek ma is isszuk a levét, az páratlan a világtörténelemben, amiért felelni kell mert alkotmányunk hatálytalaníthatatlan. 

A jelent csak akkor érthetjük meg, és csak akkor tudunk rajta változtatni, ha a múltunkat is  megismerjük és élünk alkotmányos kötelezettségünkkel!! Magyarországon jó volt élni egészen addig, amíg a XIX század végén a befogadott jóakaróink meg nem érkeztek, akiknek egy bizonyos csoportja hálából nem felzárkózót mint minden más békét szerető ember, hanem abban voltak érdekeltek, hogy belülről szétverjék Magyarország alkotmányos rendjét. A Szovjetunió segítségével, diktatúrával, egy illegitim rendszert hoztak létre, hogy a hatalom közelébe kerülhessenek és megkezdjék pusztító tevékenységüket Magyarországon az élet minden területén.

Ezzel az illegitim rendszerrel, kitúrva a magyar vezetést, elfoglaltak minden kulcspozíciót az országban, vallási, oktatási, gazdasági, jogi, közszolgálati, kulturális, és politikai szinten egyaránt, hogy évtizedeken át hülyíthessék, megalázhassák, üldözhessék, és a végtelenségig kihasználhassák a magyar embereket. Tetteik közé tartoztak még, a kivégzések, kitelepítések, Magyarország szétdarabolását is maximális támogatták, kulcsszerepet játszottak a cigányság hergelésében a magyarság ellen, amit mai napig előszeretettel folytatnak, stb.., stb.. Szóval minden aljasságot elkövettek amit csak lehetett!! Közben meghamisították történelmünket, amivel óriási kárt okoztak nem csak a magyarságnak, hanem az egész emberiségnek!! 

Az elvtársak 1989-ben a valódi rendszerváltás és bocsánatkérés helyett, létrehozták a Rózsadombi paktumot a magyarság újabb kivéreztetésére, hogy mentsék a bőrüket a fentiekben felsorolt gyalázatos, fajgyűlölő, ember élet és Isten ellenes tetteik miatt és elkerüljék az elszámoltatásokat. Így mindenféle következmények nélkül át tudták menteni hatalmukat a jelenlegi népbutító, kifosztó, megosztó rendszerbe. Így lettek a kommunista nemzetpusztítókból, globalista hazaárulók. Létrehoztak egy ideiglenes alkotmány tákolmányt, mert pontosan tudták, hogy alkotmányunk, hatálytalaníthatatlan, mivel a legfelsőbb hatalom nem emberhez van kötve, aki zsarolható és megvehetőMost ezek után az utódaiknak van bármilyen joguk arra, hogy nácinak, fasisztának, szélsőségesnek nevezzenek bárkit ebben az országban, hogy ezzel fedjék el sötét, gyalázatos múltjukat?

Na ez az igazi magyar és nemzet érdek, amit úgy hívnak, hogy igazság, mert csak ez teremthet békét az országban, nem az acsarkodás, nem a pedofil botrány, nem az egymás zsarolása és elárulása a hatalomszerzés reményében, amivel tovább lehet majd hergelni, egymás ellen felhasználni és tovább hülyíteni az embereket! Mára eljutottunk oda, hogy már mindenkit összeugrasztottak mindenkivel, ezt a megosztó, kifosztó másokon élősködő sátáni életformát, sem a jogrendszerünk, sem a kultúránk nem ismeri.

Ha esetleg érdekel, hogy mitől leszel zombi lelkinyomorék a családoddal együtt hamarosan, ha tovább hülyülsz és hallgatod nagy semmit, akkor itt találsz további részleteket arról, hogy kire ne szavazz soha, ha itt akarsz élni Magyarországon. Továbbá megtudhatod azt is, hogy milyen szép új világot álmodtak meg neked a pszichopata globalisták, akiknek hazai kiszolgálói annyira elvarázsoltak, hogy fogalmad sincs arról, hogy valójában éppen kiknek tolod a szekerét a saját vesztedre.



Civilek az összefogásért