„Oroszország mindent megtesz, hogy megakadályozza a globális összecsapást, de nem engedjük, hogy fenyegessenek minket” – mondta beszédében Vlagyimir Putyin, és hozzátette „atratégiai erőink készenlétben állnak”.
A moszkvai győzelmi parádé jelzésértékű a Nyugat felé, hogy Oroszország milyen haditechnikával rendelkezik mint például a Kaliber vagy az Iszkander, amelyek világelső, nukleáris célra is hasznosítható hordozórakéták.
– mondta a Magyar Nemzetnek Georg Spöttle biztonságpolitikai szakértő.
A Napi Téma az olvasók támogatásával működik
Ha fontosnak tartja, hogy olyan információk is napvilágra kerüljenek, amelyeket elhallgatnak, és megteheti, támogassa munkánkat.
Hírportálunk nem részesül állami, vállalati vagy párttámogatásban. Működésünket kizárólag olvasóink támogatása teszi lehetővé. Ha van olyan téma, amelyről úgy gondolja, hogy fontos mások számára is, küldje el nekünk, és szerkesztés után megjelentetjük.