Header Ads Widget

Orbán Viktor szerda este a Liszt Ferenc nemzetközi repülőtéren fogadta Hszi Csin-pinget, a Kínai Népköztársaság elnökét.


Orbán Viktor miniszterelnök és felesége, Lévai Anikó szerda este a Liszt Ferenc nemzetközi repülőtéren fogadta Hszi Csin-pinget, a Kínai Népköztársaság elnökét és házastársát – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.

A repülőgépnél magyar népviseletbe öltözött gyerekek köszöntötték az elnöki házaspárt, ősi szokás szerint kenyérrel és sóval kínálták őket, majd a Magyar–Kínai Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Gimnázium diákjai üdvözölték a vendégeket. Egy rövid kulturális műsorra is sor került a Csillagszemű Táncegyüttes előadásában.

A kínai államfő péntekig tartózkodik Magyarországon állami látogatáson, a diplomáciai kapcsolataink felvételének 75. évfordulóján 

– emlékeztetett a sajtófőnök.

A kínai delegáció érkezéséről Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter is osztott meg videót és képeket a közösségi oldalán. Bejegyzéséhez azt írta:

Történelmi látogatás.



Borítókép: Orbán Viktor miniszterelnök (j) fogadja Hszi Csin-ping kínai elnököt a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren 2024. május 8-án (Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher)


A Napi Téma az olvasók támogatásával működik
Ha fontosnak tartja, hogy olyan információk is napvilágra kerüljenek, amelyeket elhallgatnak, és megteheti, támogassa munkánkat.

Hírportálunk nem részesül állami, vállalati vagy párttámogatásban. Működésünket kizárólag olvasóink támogatása teszi lehetővé. Ha van olyan téma, amelyről úgy gondolja, hogy fontos mások számára is, küldje el nekünk, és szerkesztés után megjelentetjük.

❤ Támogatom a Napi Témát

Köszönjük minden olvasónknak, aki támogatásával hozzájárul a Napi Téma működéséhez.