Header Ads Widget

Egy 19 éves nő a szüleit szúrta meg Mosonmagyaróváron, az anyát és az apát tíznél is többször érte késszúrás



Egy 19 éves nő a szüleit szúrta meg Mosonmagyaróváron, ipartelepi otthonukban, az anyát és az apát tíznél is többször érte késszúrás – tudta meg a Kisalföld. A nő anyját és apját mentőhelikopterekkel szállították kórházba, egyelőre nem megerősített információk szerint mindketten kritikus állapotban vannak.

Miután megsebesítette az otthonlévőket, elhagyta a helyszínt, és a mosonmagyaróvári belváros felé vette az irányt. 

A Zichy Mihály utcában egy vele szembejövő embert is megszúrt, majd a Fő utcán található dohánybolthoz ért, ami előtt egy másik embert késelt meg. 

Ezt követően bement a boltba, ahol úgy tudjuk, hogy fenyegetőzni kezdett. Az ott dolgozó kirohant, és a fiatal ámokfutó nőre zárta az ajtót. Nemsokkal negyed 6 után a helyszínre érkezett a TEK öt autónyi egységgel.

A hatóságok akcióját nagy tömeg követte. Az utat teljes szélességében lezárták. 

A Kisalföld információi szerint az a fiatal, húszéves nő követhette el a késeléseket, aki augusztus 10-én 20.23-kor tűnt el mosonmagyaróvári otthonából, azóta nem érkezett vissza, életjelet nem adott magáról, tartózkodási helye eddig ismeretlen volt és a rendőrség kereste.

A rendőrség közleményt adott ki a késelésről. Eszerint a rendőrségre augusztus 24-én 15 órakor bejelentés érkezett, hogy Mosonmagyaróváron két személyt megszúrtak. A helyszínre érkező járőrök megállapították, hogy egy nő két családtagját megkéselte, majd a városban további két embert is megsebesített. A sérülteket a mentők kórházba szállították, a tettest pedig a rendőrök a TEK műveleti egységének bevonásával Mosonmagyaróváron egy dohányüzletben elfogták, és a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányságra előállították, majd őrizetbe vették.

A rendőrség közleményt adott ki a késeléssel kapcsolatban.




A Napi Téma az olvasók támogatásával működik
Ha fontosnak tartja, hogy olyan információk is napvilágra kerüljenek, amelyeket elhallgatnak, és megteheti, támogassa munkánkat.

Hírportálunk nem részesül állami, vállalati vagy párttámogatásban. Működésünket kizárólag olvasóink támogatása teszi lehetővé. Ha van olyan téma, amelyről úgy gondolja, hogy fontos mások számára is, küldje el nekünk, és szerkesztés után megjelentetjük.

❤ Támogatom a Napi Témát

Köszönjük minden olvasónknak, aki támogatásával hozzájárul a Napi Téma működéséhez.