Header Ads Widget

Elindult a Nemzeti Ellenállás Mozgalom (NEM)


A nemzeti szuverenitásunk csorbításáról szóló javaslatok miatt most minden korábbinál nagyobb a tét. „Már nem elegendő, ha csak a politikusok szállnak szembe ezzel – nekünk, állampolgároknak is NEM-et kell mondanunk a szabadságunk feladására és egy külső érdekeket képviselő bábkormány ránk erőltetésére” – hangsúlyozzák a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapítói.

Miért jött létre a mozgalom? Mik a céljaik?

A kezdeményezők egy videóban részletesen bemutatják, hogyan és miért alakultak meg, valamint milyen konkrét célokat tűztek ki maguk elé.


További információ a nem.hu weboldalon.






A Napi Téma az olvasók támogatásával működik
Ha fontosnak tartja, hogy olyan információk is napvilágra kerüljenek, amelyeket elhallgatnak, és megteheti, támogassa munkánkat.

Hírportálunk nem részesül állami, vállalati vagy párttámogatásban. Működésünket kizárólag olvasóink támogatása teszi lehetővé. Ha van olyan téma, amelyről úgy gondolja, hogy fontos mások számára is, küldje el nekünk, és szerkesztés után megjelentetjük.

❤ Támogatom a Napi Témát

Köszönjük minden olvasónknak, aki támogatásával hozzájárul a Napi Téma működéséhez.