Header Ads Widget

Brüsszeli befolyás a Tisza Párt mögött – Kínos hét után unalmas rendezvénnyel zártak


A legújabb politikai fejlemények szerint a Tisza Párt kongresszusát olyan háttérerők támogatták, amelyek Brüsszelből kívánják befolyásolni Magyarország jövőjét. 

A külső irányítás nemcsak politikai, hanem stratégiai következményekkel is jár, hiszen a háború, a migráció, a gender őrület és az ország destabilizációjának veszélye is együtt jár ezzel a folyamattal, amiről mélyen hallgatnak.

A párt számára különösen nehéz hét volt ez, hiszen Magyar Péter több kellemetlen helyzetbe is került. Először a Partizán interjúja okozott számára problémát, majd a pénzügyi visszaélésekkel kapcsolatos újságírói kérdések elől való kitérés is felkeltette a figyelmet. A hétvégi kongresszus sem hozott áttörést: a rendezvényt sokan kifejezetten unalmasnak és kínosnak tartották.

Egy meglepő elszólás is árnyékot vetett a Tisza Párt működésére. Tarr Zoltán, a párt egyik feltörekvő politikusa a színpadi beszéd során elárulta, hogy még a párt programját sem ők maguk írták, hanem külső forrásból kapták. Ez felveti a kérdést: kik állnak valójában a Tisza Párt mögött, és milyen célokat szolgál a mozgalmuk?

Bár a párt mögött jelentős pénzügyi és szervezeti háttér áll, a botrányok és az átláthatósággal kapcsolatos kérdések továbbra is folyamatosan napirenden vannak. Magyar Péter és csapata egyre inkább egyfajta politikai hullámvasúton találja magát, ahol a lendületes kezdés után egyre több kellemetlen ügy és bizonytalanság nehezíti a helyzetüket.

A Patrióta Extra legutóbbi adásában a Tisza Párt körüli legfrissebb eseményeket és azok várható hatásait elemezték.


 KAPCSOLÓDÓ CIKK 


Teljesen mindegy, hogy Magyar Péter éppen miről beszél, mert azon a tényen semmi nem változtat, hogy nemzetellenes, báborúpárti Brüsszeli globalista támogatói és szintén nemzetellenes külföldről finanszírozott hazai médiák és megmondó emberek állnak mögötte, akiknek érdeke szöges ellentétben állnak a nemzeti érdekkel! A támogatóik meg azt várják el tőlük, hogy mindent megszavazzanak Brüsszelben, ami a globális pénzhatalmi elit érdeke. A Brüsszeli globalista politikusok kivétel nélkül, a globális pénzhatalmi elit csicskái, kiszolgálói.

Itt az ideje ébredezni, ha nem akarunk Ukrajna kettőt Magyarországon!!!

  • Magyar Péter és társai, a Brüsszeli nemzetellenes globalisták Magyarországi kiszolgálója. Részletek
  • Magyar Péter tüntetései, megmozdulásai nem szólnak másról, mint a hergelésről, és a még megvezethető emberek brutális átveréséről,  amelyet a nemzeti érzelmű emberek megtévesztésére, a nemzetellenes oldal szervez az egész külföldről finanszírozott balliberális média támogatásával! Vajon a szavazói tudják-e, hogy ez mit jelent Magyarországra és rájuk nézve. Részletek

Magyar Péter annak zenél, aki pénzeli!








A Napi Téma az olvasók támogatásával működik
Ha fontosnak tartja, hogy olyan információk is napvilágra kerüljenek, amelyeket elhallgatnak, és megteheti, támogassa munkánkat.

Hírportálunk nem részesül állami, vállalati vagy párttámogatásban. Működésünket kizárólag olvasóink támogatása teszi lehetővé. Ha van olyan téma, amelyről úgy gondolja, hogy fontos mások számára is, küldje el nekünk, és szerkesztés után megjelentetjük.

❤ Támogatom a Napi Témát

Köszönjük minden olvasónknak, aki támogatásával hozzájárul a Napi Téma működéséhez.