Header Ads Widget

Rekordmennyiségű kábítószert gyártó laboratóriumra csaptak le a rendőrök Csepelen



A rendőrség egy hatalmas kapacitású, illegális kábítószergyárra bukkant a volt Csepel Művek területén, ahol megközelítőleg félmillió adag kábítószert foglaltak le – jelentette be közösségi oldalán Horváth László, a kábítószer-kereskedelem felszámolásáért felelős kormánybiztos.

A kormánybiztos tájékoztatása szerint ekkora mennyiségű „kristály” nevű drogot még sosem sikerült lefoglalni Magyarországon: a hatóságok több mint 100 kilogrammot, azaz mintegy 500 ezer adagnyi kábítószert találtak, amelynek becsült feketepiaci értéke eléri az 500 millió forintot.

Horváth László kiemelte: a helyszínen ipari méretekben, professzionális technológia alkalmazásával, képzett vegyészek állították elő a tiltott szereket.

A rendőrök a rajtaütés során további 7,5 tonnányi alapanyagot is lefoglaltak, amely elegendő lett volna akár 200 millió tabletta előállításához. Ez a mennyiség a becslések szerint akár 12 milliárd forintot is érhetett volna az illegális piacon – tette hozzá Horváth László.




Fotó: Mihádák Zoltán Forrás: MTI Fotószerkesztőség


A Napi Téma az olvasók támogatásával működik
Ha fontosnak tartja, hogy olyan információk is napvilágra kerüljenek, amelyeket elhallgatnak, és megteheti, támogassa munkánkat.

Hírportálunk nem részesül állami, vállalati vagy párttámogatásban. Működésünket kizárólag olvasóink támogatása teszi lehetővé. Ha van olyan téma, amelyről úgy gondolja, hogy fontos mások számára is, küldje el nekünk, és szerkesztés után megjelentetjük.

❤ Támogatom a Napi Témát

Köszönjük minden olvasónknak, aki támogatásával hozzájárul a Napi Téma működéséhez.