Berlin közvetlenül belesodródott az ukrajnai háborúba, és a múlt század tragikus hibáit ismétli meg – figyelmeztetett az orosz külügyminiszter.
Szergej Lavrov éles szavakkal reagált Friedrich Merz, a német kancellár nyilatkozatára, miszerint Németország immár hosszú hatótávolságú rakétákat is biztosít Ukrajnának. Az orosz diplomácia vezetője a Rosszija 1 televíziónak adott interjúban azt mondta: Berlin egyértelműen részese lett a konfliktusnak, és veszélyes útra lépett.
„Németország közvetlenül bevonódott a háborúba. Ismét ugyanazon a lejtőn halad, amelyen a 20. században már kétszer is katasztrófa felé csúszott. Remélem, hogy az ország felelős politikusai időben észhez térnek, és véget vetnek ennek az őrületnek” – fogalmazott Lavrov.
A külügyminiszter szerint Moszkva kiemelten figyeli a német politikusok nyilatkozatait, és azt is vizsgálni fogják, hogy Berlin csak fegyvereket szállít-e, vagy közvetlenül finanszírozza is azok ukrajnai gyártását.
„Mindkét eset a feszültség szándékos fokozása, a háború támogatása – Németország egyre mélyebben húzódik be a konfliktusba” – tette hozzá.
Merz korábban arról beszélt, hogy Németország – követve az Egyesült Királyságot, Franciaországot és az Egyesült Államokat – feloldotta a korábban érvényben lévő hatótávolsági korlátozásokat, így az ukrán erők immár mélyen az orosz területek ellen is bevethetik a nyugati fegyvereket. Mint mondta, a döntést már hónapokkal ezelőtt meghozták, és most eljött az idő, hogy ennek megfelelően cselekedjenek.
Ugyanakkor a német kormányon belül sem egységes az álláspont: Lars Klingbeil, a Szociáldemokrata Párt (SPD) vezetője és alkancellár szerint Berlin hivatalos álláspontja nem változott a fegyverszállításokat illetően.
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Az Európai Unió, valamint a mögötte álló globalista médiahálózatok a mai napig torzítják az orosz–ukrán konfliktus valós hátterét – miközben egyre nyíltabban igyekeznek belerángatni a tagállamokat egy olyan háborúba, amelynek politikai és gazdasági következményeit épp azokkal fizettetnék meg, akiket képviselniük kellene. Az EU globalista vezetése, a globális pénzhatalmi elit ügynökhálózata! Részletek
Egyre több nyugati szakértő emeli fel a szavát a hivatalos narratívával szemben az ukrajnai háború kapcsán. Ezúttal John Mearsheimer, a neves chicagói egyetem professzora mondott ki kemény szavakat: szerinte az Egyesült Államok és az Európai Unió lépései provokálták ki Oroszország válaszát. Részletek