Header Ads Widget

Légi katasztrófa Indiában: 310 halálos áldozat, a Boeing egy kollégiumra zuhant



Ahmadábád, India – Szörnyű tragédia rázta meg India nyugati részét: egy Londonba tartó utasszállító repülőgép csütörtök reggel lezuhant a gudzsaráti Ahmadábád városában. A hatóságok megerősítették: a fedélzeten tartózkodó mind a 310 ember életét vesztette.

A Boeing 787 Dreamliner típusú gép az Air India AI171-es járataként emelkedett volna a magasba, azonban alig néhány másodperccel a felszállás után lezuhant – közölte Gyanendra Singh Malik, Ahmadábád rendőrfőkapitánya. „Úgy tűnik, senki sem élte túl a balesetet” – nyilatkozta az AP hírügynökségnek.

A tragédia részletei:

  • A járat célállomása London volt, fedélzetén 12 fős személyzet tartózkodott.
  • Az áldozatok között indiaibrit, portugál és 1 kanadai állampolgár is van.
  • A gép nem tudott megfelelő magasságot elérni, majd rövid időn belül lezuhant.
  • A repülő egy orvoskollégium tetejére csapódott a Megani Nagar nevű városrészben, közvetlenül a Sardar Vallabhbhai Patel repülőtér közelében. A törmelék több lakóépületet is megrongált.
  • Előzetes információk szerint legalább húsz orvostanhallgató is életét vesztette a balesetben.

A hatóságok szerint a pilóták még leadtak vészjelzést, mielőtt a gép mindössze 190 méteres magasságból meredek zuhanásba kezdett. A zuhanási sebesség elérte a 144 métert percenként. Szakértők szerint madárral való ütközés is állhat a tragédia hátterében, de a pontos okokat a vizsgálatok hivatottak feltárni.

A katasztrófa különösen súlyos, mivel ez az első halálos baleset a Dreamliner típus történetében. A gép 2013 óta állt szolgálatban.

A környező utcákat lezárták, és nagyszabású mentési munkálatok kezdődtek. Az Ahmadábádi repülőtér ideiglenesen felfüggesztette a járatokat, de helyi idő szerint 15:00-ra újraindult a légiközlekedés.

A tragédia kapcsán Vlagyimir Putyin orosz elnök is részvétét nyilvánította India vezetésének. A hírek szerint a gépen utazhatott Vijay Rupani, Gudzsarát állam korábbi főminisztere is – ezt az információt azonban egyelőre nem erősítették meg hivatalosan.







A Napi Téma az olvasók támogatásával működik
Ha fontosnak tartja, hogy olyan információk is napvilágra kerüljenek, amelyeket elhallgatnak, és megteheti, támogassa munkánkat.

Hírportálunk nem részesül állami, vállalati vagy párttámogatásban. Működésünket kizárólag olvasóink támogatása teszi lehetővé. Ha van olyan téma, amelyről úgy gondolja, hogy fontos mások számára is, küldje el nekünk, és szerkesztés után megjelentetjük.

❤ Támogatom a Napi Témát

Köszönjük minden olvasónknak, aki támogatásával hozzájárul a Napi Téma működéséhez.