Header Ads Widget

A balliberális propaganda gépezetnek még soha nem volt annyire fontos a könnyen manipulálható tömeg, mint napjainkban.


Elég volt a hallgatásból, mert hazugságokra és tudatlanságra nem lehet jövőt építeni. Elég volt abból, hogy a külföldről kitömött balliberális propagandák zavartalanul és gátlástalanul mérgezzék a közéletet, miközben hívei zombiként ismételgetik a beléjük sulykolt hazugságokat. Itt az ideje szembesíteni őket és kimondani: ezek az emberek már rég nem tudják, mivel és hogyan manipulálják őket – és ez óriási veszélyt jelent hazánkra nézve.

Amíg az emberek nem ismerik fel az élet, az emberi működés és a világ törvényszerűségeit – mert ezeket nem tanítják, hiszen akkor nem lenne, akit egymás ellen felhasználni –, addig nem értik meg, hogy minden probléma, ami velük történik, azt kizárólag ők maguk teremtették saját maguknak. Nem a szomszéd, nem a kormányok, és nem mások a felelősek. Így aztán frusztrációtól és gyűlölettől vezérelve ösztönlényként működnek, másokat hibáztatnak, másoktól várják életük jobbrafordulását, és ezáltal mindig kihasználható, manipulálható, valamint mások céljaira felhasználható hasznos idiótákká válnak. Ezt használja ki maximálisan a politikai elit. A probléma az, hogy nem minden politikus a hazáját szolgálja. A másik probléma meg az, hogy a politika nem oldja meg senkinek a problémáját, csupán lehetőséget adhat vagy elvehet.

A mai világunkban a valóság egyre jobban torzul, miközben egyre hangosabban tombol a külföldi érdekekre épített gyűlöletkórus. Aki pedig ennek a gépezetnek a zombi hallgatója, az nem vitázik, nem kérdez, nem gondolkodik, csak acsarkodik, és okádja magából az idegen érdekek mantráit, amit éppen eléjük raknak a saját vesztükre.

Most mindannyiunk közös felelőssége, hogy háttérbe szorítsuk pártpolitikai nézeteinket, és egységesen lépjünk fel a hazánkat és az életünket fenyegető veszélyekkel  szemben.

A mai világban szavazni vakon, tájékozatlanul nemcsak hiba, hanem bűn a jövő ellen. A következő választás  nem a pártodról fog szólni, hanem a hazádról, a családodról és a saját sorsodról.

Magyarország politikai terepe kettészakadt már nagyon rég: az egyik oldal – minden hibáival együtt – még hisz a nemzeti érdekben és a szuverenitásban, de ez kevés, mert nem történt meg a valódi rendszerváltás és elszámoltatás.  A másik oldal? Mivel nem volt valódi rendszerváltás és elszámoltatás, átmentették hatalmukat, és újraindították nemzetellenes tevékenységüket, azt a több mint száz éve tartó hazugságsorozatot, ami a magyarság múltját, jelenét és jövőjét is pusztítja az élet minden területén.

Óriási tévedésben élnek azok a honfitársaink, akik – akár a saját maguk által teremtett problémákért, akár a nemzetgyűlölettől vezérelve, ösztönlényként működnek, és úgy gondolják, hogy a külföldről finanszírozott politikusok és pártok fogják majd elhozni Magyarországra, az embereknek a Kánaánt. Akik bedőlnek ezeknek a pártoknak és politikusoknak, azok saját maguk és az ország érdekei ellen fognak cselekedni!!Mesékre és jól hangzó ígéretekre fognak szavazni, semmilyen felelősség és megalapozott ismeretek nélkül a saját vesztükre.

A megvezetett tömeg nincs tudatában annak, hogy ha a nyálukat fröcsögve gyűlölködnek, acsarkodnak, minden hazug külföldi mantrát azonnal benyelnek, és egy olyan politikai tábort szolgálnak, amit nyíltan nemzetellenes globalista körök pénzelnek, azzal saját maguk ellen dolgoznak.

Megsem fordul a fejükben, hogy nem az számít, hogy egy politikus éppen kinek, mit mond és mit ígér itthon, hanem az, hogy milyen globalista külföldi érdekcsoportok állnak mögötte. Ez az, ami meghatározza az emberek és az ország jövőjét – és nem azok a jól hangzó ígéretek, amelyekkel manipulálják őket! Ha a hazugság csalásként büntethető lenne, a képviselők kénytelenek lennének a választóikat, és nem idegenek érdekeit képviselni.

Hazánkra a legnagyobb veszélyt továbbra is azok a magukat függetlennek mondó, külföldről finanszírozott civil szervezetek, médiumok és politikusok jelentik, akik – ha éppen érdekük úgy kívánja – magyar zászlók mögé bújnak, és úgy gondolják, hogy ezzel a végtelenségig lehet manipulálni és hazudni az embereknek.

A globális pénzhatalmi elitnek kizárólag nemzetárulók kellenek, nem pedig nemzetépítők. Olyan árulók, akik azt mondják a saját szavazóiknak, amit hallani akarnak, de teljesen mást tesznek, amikor hatalomra kerülnek. Nem azért finanszíroznak külföldről politikusokat, médiumokat és civil szervezeteket, hogy Magyarországnak vagy az embereknek jó legyen.

Azért finanszírozzák őket, mert nemzetáruló politikusokat szeretnének a hatalom élére, akik majd jó szolgaként kiszolgálják őket, hogy megnyissák az utat a migráció, az LMBTQ, a háború, valamint minden erkölcsi, lelki és szellemi pusztítások előtt, mert ez a pszichopata globális pénzhatalmi elit érdeke – akik a háttérből irányítva dróton rángatják azokat a hazaáruló politikusokat és médiumokat, akik pénzért eladták a lelküket. Az USAID botrány kirobbanása után, többé már nem titok a háttérhatalom létezése és tevékenysége a nemzetállamok ellen!

A globalista pénzhatalmi elit célja pedig világos, mint a nap: a nemzetállamok felszámolása és egy egypólusú világrendszer létrehozása, amely totális kontrollt és globális diktatúrát jelent az egész emberiség számára, ahonnan nem lesz vissza út. Ezt a folyamatot segíti elő a migráció, a háborúk, a gender-őrület és a gazdaság tönkretétele, hogy az emberek olyan kiszolgáltatott helyzetbe kerüljenek, amelyben rájuk tudják kényszeríteni az új világrendet.

A globális Világállam, amit „világköztársaságnak” fognak nevezni, egy új szabályrendszer szerint fog működni, amit egy új, senki által meg nem választott világelit vezetne az ENSZ intézményein és a WEF-en keresztül! NEM LESZNEK VÁLASZTÁSOK, AHOL ACSARKODHATSZ ÉS KÖPKÖDHETSZ! 

A kormányok döntéseit a nagyvállalatok és befektetési óriások fogják meghatározni, akik mögött a bankárvilág áll. Az új világrend az egyéni akarat és érdekek teljes elnyomását akarja megvalósítani, amihez hozzá teljes mértékben lojális kiszolgálókra van szükség! Továbbá nincs szükségük 8 milliárd emberre!

Egy ilyen világot épelméjű és hazáját szerető ember nem támogathat.

Például Magyar Péter és csapata pontosan tudja, hogy támogatójukként az Európai Néppárt a globális pénzhatalmi elit maximális kiszolgálója. A szintén nemzetellenes hazai balliberális médiumok és megmondóemberek, akik éppen tolják a szekerét, külföldről vannak finanszírozva — akiknek az érdekei szöges ellentétben állnak a nemzeti érdekekkel. Ennek az árulásnak pedig súlyos ára van. 

Ez azt jelenti, hogy Magyar Péter nem „messiás”, hanem áruló! De nem ő az első, aki beállt a globalista nemzetárulók táborába, és eljátszotta ugyanezt a nemzetmegmentést „magyarként”, miközben átverték a saját szavazóikat. Ilyen volt az MDF-ből Dávid Ibolya, a Jobbikból Vona Gábor, és persze a levitézlett Márki-Zay Péter is. A közös bennük az, hogy a választások előtt mindent tagadtak.  

A Tisza legnagyobb hazugsága az, hogy elhiteti a követőivel, hogy az Alaptörvény átírása és népszavazással történő elfogadása majd mindent megold, és attól az újabb diktátum legitimmé válik. Országunk alkotmányos rendjének megváltoztatására csak a Nemzetgyűlés jogosult.

Írhatnak akárhány újabb és újabb „alkotmányt” és kiáltozhatják ki ezeket bárkinek az ablakából, akkor sem fog változni semmi, mert a jogainkat és a szabadságunkat ezzel nem kapjuk vissza!

Magyarnak többek között Európai Ügyészség kell, mint a DK-nak a korrupció felszámolására, amit szintén a globális pénzhatalmi elit irányít, és ami a jogi és pénzügyi szuverenitásunk végét jelentené!!

A Magyar Péter féle felforgatás és bohózat nem szól másról, mint a hergelésről, és a még megvezethető emberek brutális átveréséről,  amelyet a nemzeti érzelmű emberek megtévesztésére, a nemzetellenes globalista oldal szervez az egész külföldről finanszírozott balliberális média támogatásával!

A globális pénzhatalmi elitet kiszolgáló hazaáruló politikusaink teljes tudatlanságban tartják a saját szavazóikat!

Ha valami tökéletesen példázza, hogy mekkora álszent, hazug bandával van dolgunk, az az, hogy miközben éjjel-nappal azt üvöltik, hogy Magyarország élhetetlen pokol, diktatúra van, addig ugyanazok a hangok gátlástalanul hazudhatnak, és még többi problémákat szeretnének az országra zúdítani. 

Többek között azt szeretnék, hogy vegyük a nyakunkba Ukrajnát – azt a totálisan eladósodott, saját magát eltartani képtelen, korrupciótól és bűnözéstől rohadó országot, amit évtizedekig nem lehetne talpra állítani és felzárkóztatni az EU-s tagállamok szintjére, ráadásul meg háborúban áll. Ez nem naivitás. Ez nem tévedés. Ez tudatos nemzetrombolás, amit a nemzetárulás és a nemzetgyűlölet táplál.

Továbbá migránsokat is szeretnének, akiknek eszük ágában sincs felzárkózni csupán élősködi.  De még mielőtt „migráns-simogatók” lettek volna, azelőtt azokat a nagyhatalmakat támogatták (és támogatják ma is), akik bombázták őket Szíriában, Irakban, Palesztinában, Líbiában stb. 

A háborút is szeretnék támogatni, de még egyetlen acsarkodó sem vette a bátorságot, hogy a frontra menjen, csak itthonról verik a nyálukat és uszítanak. Itt is érdemes megjegyezni, hogy amikor puccsot hajtottak végre Ukrajnában, akkor szintén a globalista puccsistákat támogatták, és támogatják ma is – akiknek köszönhető a mai orosz–ukrán konfliktus és az egyre kiszámíthatatlanabb, nehezebb gazdasági életkörülmények, amelyekben élünk.

A lényeg, hogy a globalista balliberálisok, mindent és mindenkit támogat – itthon és külföldön egyaránt –, ami szembemegy a magyar és nemzeti érdekekkel, és tudatosan hallgatnak a legfontosabb kérdésekről, mint például:

👉 Soha nem beszélnek arról a jövőről, amit a globális pénzhatalmi elit megálmodott az egész emberiség számára. Részletek

👉 Maximálisan elhallgatják az orosz–ukrán háború valódi hátterét és kirobbantóit. Részletek

👉 Nem adnak semmilyen tájékoztatást a mesterségesen gerjesztett migrációs pusztítás valódi céljáról. Részletek

👉 Nem beszélnek arról, hogy valójában mit is jelent pontosan a megosztásra és félrevezetésre alkalmas, manapság sokat emlegetett és féltett  „demokrácia”.  Részletek

👉 Amiről viszont beszélnek: korrupció, elszámoltatás, tolvajozás – hiszen ez az egyik leghatékonyabb eszköz a lebutított tömeg manipulálására és megosztására. De hogy pontosan kitől, mit loptak el, és miről is szól mindez – arról mélyen kussolnak, hiszen tudják, hogy ők maguk is vastagon sárosak. Részletek

👉 A másik kedvenc témájuk, a nácizás meg fasisztázás, amikor éppen érdekeikkel ellentétben történnek az események hazánkban – ami szintén egy kiváló eszköz a megosztásra, figyelemelterelésre és megbélyegzésre –, miközben mélyen hallgatnak arról, hogy kik privatizálták és lopták szét az országot elszámoltatás nélkül, egyáltalán ez a hazaáruló banda hogyan szerezhetett hatalmat Magyarországon, akik már több mint száz éve élősködnek a nemzeten, belülről bomlasszák a magyar társadalmat, és tudatosan teszik tönkre az országot. Részletek

Itt az ideje ébredezni, ha nem akarunk Ukrajna kettőt Magyarországon!!!

Háborúkról szóló hazugságok - A NATO és az EU globalista vezetése egy brutális hazugságra és félelemkeltésre építi fel propagandáját. Azt a hazugságot  terjesztik, hogy Oroszország megtámadta Ukrajnát csak úgy semmilyen előzmény nélkül, Oroszország agresszor és megakarja támadni az EU-s országokat is, ezért fegyverkezni kell és szembe kell fordulni  Oroszországgal

Ma már világosan látszik, hogy a NATO nem a védelemről és a békéről szólt soha, hanem a provokációkról, a háborúról Oroszországgal szemben – mert ez a pszichopata globális pénzhatalmi elit érdeke, akiknek régi tervük Oroszország feldarabolása.  Felelősek az első és a második világháború kirobbantásáért, és  most éppen a harmadik világháború elindításán fáradoznak, az őket kiszolgáló globalista hazaáruló politikusokkal karöltve! A NATO megszegve minden korábbi ígéretét, mára már rátelepedett Oroszország nyakára.

Tehát a NATO nem véd, hanem ellenségképet gyárt, háborús feszültséget gerjeszt és bele akarja rángatni az EU tagállamokat a háborúba Oroszországgal szemben – ideje szembenézni a valósággal! A NATO és az EU globalista vezetése a globális pénzhatalmi elit ügynökhálózata, akik mindent megtesznek azért, hogy dezinformációkkal lássák el a lakosságot, és véghez vigyék sátáni tervüket, ami a világ pusztulásához fog vezetni. Részletek

Soros György és az általa támogatott szervezetek már a kilencvenes évek óta jelen vannak Ukrajnában. Az 1990-ben létrehozott Nemzetközi Újjászületési Alapítvány több százmillió dollárt fektetett be az ukrán politikai és civil szféra formálásába.

Soros Györgyhöz köthető szervezetek mindent megtesznek a közép-európai és a balkáni országokban, hogy megbuktassák a nekik nem tetsző kormányokat.

Soros György 1993-ban írt egy tanulmányt, amelyben még a NATO keleti bővülése előtt azt fejtegette, hogy a kelet-európai emberállomány a nyugati fegyvertechnológiával kiegészülve jó kombináció lehet Oroszországgal szemben. Ma a szemünk előtt valósulnak meg ezek az elképzelések!! 

A kérdés csupán az: hány ország szeretné kivéreztetni, és célponttá tenni a saját népét és országát egy olyan pszichopata globális pénzhatalmi elitért, akiket soha senki nem választott meg, és akik létrehozták az orosz–ukrán konfliktust?

Hány ország szeretné támogatni azt a korrupt ukrán náci rezsimet, amely lepaktált a globális pénzhatalmi elittel, kiárusította és totálisan eladósította Ukrajnát, valamint a pusztulás szélére sodorta az egész emberiséget? Most pedig velünk szeretnék megfizettetni a háború árát.

Miközben ukránok százezrei, milliói menekülnek a háború és a besorozás elől, addig helyettük minket szeretnének belerángatni a háborúba – hogy megmentsük a sátáni pszichopaták zsákmányát és az illegitim náci rezsimet.


TOVÁBBI RENDKÍVÜL FONTOS INFORMÁCIÓK!!! https://www.napitema.com/2024/10/rendkivul-fontos-informaciok.html



Civilek az Összefogásért - Egy megosztással sokat segíthetsz másoknak is!