Van egy pont, amikor már nem lehet mindent a szórakozásra fogni.
Amikor egy előadó több százezer embert ér el, akkor már nem csupán zenész. Véleményformálóvá válik. A szavai, a viselkedése, a példája és az általa közvetített értékrend hatással van egy egész generációra. Éppen ezért óriási felelősséget is visel.
Ma azt látjuk, hogy egyre többen tapsolnak a trágárságnak, a botránykeltésnek, a provokációnak és a gyűlöletkeltő hangulatnak. Sokan ezt bátorságnak nevezik, pedig valójában sok esetben nem más, mint rombolás. Lassan odáig jutottunk, hogy az erkölcsi határok átlépése már nem kivétel, hanem követendő példaként jelenik meg a fiatalok előtt.
Pedig éppen ők azok, akiket a legkönnyebb befolyásolni.
Sokan nincsenek tisztában azzal, hogy minden gondolatnak, minden kimondott szónak és minden cselekedetnek következménye van. Lehet ezt karmának nevezni, lehet az ok és okozat törvényének hívni, de a lényege ugyanaz: amit az ember a világba küld, az egyszer visszatér hozzá.
Ez nem fenyegetés.
Ez az élet rendje.
Érdemes azt is végiggondolni, hogy azok az előadók, akik folyamatosan azt hirdetik, hogy minden rossz, mindenki hibás, és mindenért másokat kell okolni, vajon beszélnek-e valaha arról, hogy az ember saját életéért is felelősséggel tartozik?
Erről valahogy feltűnően kevés szó esik.
Pedig ez lenne a legfontosabb üzenet.
A koncert véget ér. A reflektorok kialszanak. Az előadó hazamegy, megkapja a fellépésért járó milliókat, a közönség pedig másnap ugyanazokkal a problémákkal ébred fel, amelyekkel előző nap is küzdött. Az életük nem lett jobb attól, hogy néhány órára kiengedhették a gőzt.
A kérdés tehát egyszerű.
Ki profitál ebből igazán?
Az előadó tovább építi a karrierjét, növeli a bevételeit és a követőtáborát. Azok pedig, akik kritikátlanul követik, gyakran ugyanott maradnak, ahol eddig voltak – csak még dühösebbek, még megosztottabbak és még könnyebben befolyásolhatók.
A társadalomnak nem újabb bálványokra lenne szüksége, hanem olyan emberekre, akik felelősségre, tisztességre, önfegyelemre és egymás megbecsülésére tanítanak. Olyan példaképekre, akik nem rombolják, hanem építik a közösséget.
Mert egy ország jövőjét nem azok alakítják, akik a leghangosabban kiabálnak, hanem azok, akik értéket teremtenek.
Lehet ezen vitatkozni.
De azon már sokkal nehezebb, hogy minden tettnek következménye van.
És előbb-utóbb mindenki szembesül azzal, amit maga után hagyott.
