Header Ads Widget

Lord Jamar már évekkel ezelőtt megmondta: "Ezt a mozgalmat (BLM) nekünk adták, tudod Soros György és haverjai" - Videó



Lord Jamar talán nem is fogta fel, hogy mennyire fején találta a szöget.

Egyáltalán nem palástolta a véleményét egy interjúban Lord Jamar, aki szerint Soros és a „haverjai” állnak a BLM-mozgalom mögött. A rapper arra is felhívta a figyelmet, hogy szerinte a BLM vezetői mind lesz.ikus nők, akik tulajdonképpen az LMBTQ-ideológiát próbálják meg beépíteni a szervezetükbe – olvasható a V4NA cikkében.

Most, hogy a Black Lives Matter (BLM) aktivistái sikeresen felforgatták az Egyesült Államokat egy igen érdekes felvétel kezdett el terjedni ismét a közösségi médiában.

A videó még 2016-ban készült és Lord Jamar a legendás Brand Nubian nevű hip-hop banda egyik tagja látható rajta, amint elmondja véleményét a BLM-ről. Jamar már az elején tisztázta, hogy ő maga nem támogatja a mozgalmat, mert szerinte azt készen kapta meg a fekete közösség.

Ezt a mozgalmat nekünk adták, tudod Soros György és haverjai, mert láttak mik történtek és nem akarták, hogy visszamenjünk a hatvanas évekbe, hogy ismét saját organikus mozgalmaink legyenek

– fogalmazott a rapper.




A V4NA korában utánajárt annak, hogy milyen kötődés van Soros és a BLM között.

A nemzetközi hírügynökség szerint a Washington Times című amerikai lap 2016-ban arról írt, hogy liberális alapítványok támogatásukról biztosították a BLM-et. A lap szerint a Ford Foundation és a Borealis Philanthropy bejelentette, hogy létrehozzák a Black-Led Movement Fund-ot, egy hatéves adománygyűjtó kampányt, amelynek célja 100 millió dollár összegyűjtése a Movement for Black Lives nevű koalíció számára.

A lap cikke szerint Soros György Nyílt Társadalom Alapítványa (OSF) 33 millió dollárral támogatta meg a Black Lives Mattert.

Érdekesség továbbá, hogy a Borealis Philanthropy is szerepel Soros kifizetési listáján. Az OSF hivatalos honlapja szerint csak 2016-ban több mint 2 millió dollár támogatást kapott Soroséktól.

Szintén 2016-ban a Breitbart Jerusalem egy kiszivárgott dokumentumra hivatkozva arról írt, hogy az OSF 650 ezer dollárt adott a Black Lives Matternek 2015-ben, befektetés a növekvő #BlackLivesMatter mozgalom középpontjában álló csoportok műszaki segítségébe és támogatásába címen (invest in technical assistance and support for the groups at the core of the burgeoning #BlackLivesMatter movement).

Az OSF adatbázisából kiderül egyébként az is, hogy nem csak az amerikai BLM mozgalmat támogatja Soros. 2018-ban a Release Leads nevű szervezet 279,860 dollárt kapott arra, hogy nyilvános rendezvényeket rendezzen többek között a nagy-britanniai BLM részvételével (organize public live events featuring the Black Lives Matter movement UK).



A Napi Téma az olvasók támogatásával működik
Ha fontosnak tartja, hogy olyan információk is napvilágra kerüljenek, amelyeket elhallgatnak, és megteheti, támogassa munkánkat.

Hírportálunk nem részesül állami, vállalati vagy párttámogatásban. Működésünket kizárólag olvasóink támogatása teszi lehetővé. Ha van olyan téma, amelyről úgy gondolja, hogy fontos mások számára is, küldje el nekünk, és szerkesztés után megjelentetjük.

❤ Támogatom a Napi Témát

Köszönjük minden olvasónknak, aki támogatásával hozzájárul a Napi Téma működéséhez.