Header Ads Widget

Orbán Viktor kormányfőt és a magyar családpolitikát dicsérte Matteo Salvini a római tüntetésen - Videó



A jobboldali politikus szerint irigylésre méltó, hogy Magyarországon milyen alacsony a munkanélküliség aránya. 

A jobboldal által szervezett demonstráción a "Hajrá Olaszország" alelnöke arról beszélt, hogy az olasz kormány alkalmatlan a feladatára. Antonio Tajani felszólalásában ugyancsak Magyarországra hivatkozott. 

Mint mondta, példát kell venni Budapestről, mert elűzte a kommunistákat. Az Olasz Testvérek vezetője szerint Itáliának soha nem volt még ennyire baloldali kormánya. Georgia Meloni hangsúlyozta, hogy a Conte kabinet érdemben nem tesz semmit, miközben hatalmas luxusban él.





A Napi Téma az olvasók támogatásával működik
Ha fontosnak tartja, hogy olyan információk is napvilágra kerüljenek, amelyeket elhallgatnak, és megteheti, támogassa munkánkat.

Hírportálunk nem részesül állami, vállalati vagy párttámogatásban. Működésünket kizárólag olvasóink támogatása teszi lehetővé. Ha van olyan téma, amelyről úgy gondolja, hogy fontos mások számára is, küldje el nekünk, és szerkesztés után megjelentetjük.

❤ Támogatom a Napi Témát

Köszönjük minden olvasónknak, aki támogatásával hozzájárul a Napi Téma működéséhez.