Header Ads Widget

Az 1956-os megemlékezésen minden pártvezető elmondta ahogyan ők látják a jelenlegi helyzetet!



Magyarország legnagyobb problémája most is ugyanaz mint 1956-ban, hogy ma is vannak köztünk élő olyan embernek, akik nem felzárkóztak, mint minden más békét szerető ember, hanem azzal vannak elfoglalva a nap 24 órájában, hogy hogyan verjék át az embereket, és hogyan gyalázzák azt a nemzetet és azt a népet, ahol élnek. Ilyent még az állat sem tesz! A hazugságaikat, újabb és újabb hazugságokkal fedik le, és az egész létezésük hazugságok sorozatára épül.

Aki több kárt nem akar tenni ennek az országnak és embertársainak, az egy nemzetgyűlölő globalisták által létrehozott moslékkoalícióra eleve nem szavaz, akiknek elődjei szétdaraboltatták az országot, a nyakunkra hozták a ruszkikat, és illegitim eszközökkel, diktatúrával az ország alkotmányos rendje ellen fordultak, hogy hatalmat szerezhessenek. Az utódjaik meg Brüsszelt és a nemzetközi médiát hangolják folyamatosan az ország ellen, hogy hatalmat szerezhessenek. Semmi nem változott! 

Ők maguk mondják, hogy a globalizáció támogatói, akinek céljuk, a nemzetállamok felszámolása, az egypólusú világrendszer létrehozása, és a migrációs pusztítás. 

A kérdés csak az, hogy ezekkel a hazaáruló globalistákkal miért kell harcolni és miért kell megvárni mindazt a pusztítást amit a nemzetállamok ellen készülnek megvalósítani?  Ehhez nem kell más mint visszaállítani, Magyarország alkotmányos jogrendszerét, amely többek között kizárja a globalista hazaáruló kártevőket a hatalomból.

A megvezetett embereknek sejtelmük sincs, hogy ez a pszichopata globalista háttérhatalmi elit, a hazaáruló politikusokkal karöltve, milyen világot készítettek elő számunkra.

Többek között ilyen a mesterséges intelligencia és a robot hadsereg. Ez tudod mit jent?  Hogy lesz egy őrült aki majd megnyomja a kis gombot amikor valakit ki akarnak iktatni és szevasz. Ezt nem vadászati célra hozták létre, hanem az emberek ellen. A robot meg nem azt fogja nézni, hogy te milyen rasszhoz tartozol, hanem azt, hogy ember vagy és még mozogsz. Kit fogsz majd perelni vagy feljelenteni? És nem fognak senkit megvédeni ezek a globalista hazaáruló senkik, mert ők ennek a globalista háttérhatalomnak a csicskái.


A VALÓDI RENDSZERVÁLTÓK MEGEMLÉKEZÉSE