Header Ads Widget

A GREAT RESET, az Agenda21 és 30, azaz a fenntartható fejlődés. Eddig ízelítőt kaptunk abból, hogyan kell viselkednünk egy vészhelyzetben és mire számíthatunk.



A klímaváltozást a 90-es évek óta hallgatjuk a médiákban, aminek köszönhetően már el kellett volna tűnnie a tengerparti városoknak, az óceánból 1-2 méterre kiemelkedő szigeteknek, stb. Nem tűntek el, köszönik jól vannak. 

Ezek a kamu prognózisok nem jöttek be, de jött hirtelen egy vírus. Ennek a vírusnak köszönhetően egyik napról a másikra sehova sem mehettünk. Mindenki beszorult a saját országába, sokan még azon belül sem utazhatnak szabadon. A repülőgépek nagyobb része a földön van és ott is marad örökre. A turizmus összeomlott. Soha nem is jön vissza. A mozgásszabadság joga a múlté, soha nem is kapjuk vissza. Mindannyian szájkosarat kaptunk, hogy egyformán rettegjünk és kussban maradjunk. Az emberiség nagy része otthon retteg, mert fél a haláltól, amit napi szinten tolnak a médiákban. Mindenki fél mindenkitől. A hatalom addig ment, hogy még azt is megszabja, kivel találkozhatsz és kivel nem. A magánszférádnak vége. Ízelítőt kaptál abból, hogyan kell viselkedned egy vészhelyzetben és mire számíts.

Természetesen van még kőolajtartalék, de azt nem arra szánják, hogy elautózzuk, elutazzuk vagy hogy szaporodjunk. Mivel a kőolaj sok olyan iparágnak az alapja, mint a vegyipar, élelmiszeripar, stb., ezért a meglévő készleteket ezekre a célokra fogják felhasználni. A GREAT RESET, az Agenda21 és 30, azaz a fenntartható fejlődés programjai a természetet az ember fölé helyezik. Minden szempontból. Innen pedig eltűnnek az ember veleszületett jogai. Erről szól minden. Persze okot kell szolgáltatni és azt meg is teszik, hogy legyen mit okolnunk. A klíma, a Covid, a háború. A többség csak ezt látja és itt keresi az okokat. De ez csak a színház. Ezt hivatottak segíteni az olyan PsyOp szervezetek is, mint a jól ismert "Q" és "Qanon", amik évek óta tolják a dezinformációt az alternatív és szociális médiákban, amivel emberek millióit vezetik és tévesztik meg napi szinten, hiú reményt adva azoknak, akik azt hiszik, hogy valaki majd megmenti az egész világot.

Nagyon kevesen vannak tisztában azzal, hogy mint az ENSZ mögött, mint a megannyi környezetvédő szervezet mögött a világ leggazdagabb emberei állnak. Ők pénzelnek mindent, hogy elhitessék velünk, hogy hatalmas a probléma és láttassák ezeken a szervezeteken keresztül azt a harcot, amit azok vívnak a környezetvédelem érdekében.Simán felhasználnak ilyen tizenéves gyerekeket a céljaik érdekében. Gréta, aki már az öngyilkosságot is fontolgatta (a színház részeként), hogy az általa kibocsájtott CO2 mennyiségével is csökkentse a bolygó terhelését. Gyakorlatilag ezt várják el mindenkitől. A teljes engedelmességet. 

Az üzenet az, hogy ha egy gyerek képes az életét adni, akkor te legyél képes lerakni az autódat, legyél képes lejjebb adni az életmódodból, a fogyasztási szokásaidból. Ha nem, akkor majd elpusztulsz. 

1992-ben a Riói Deklarációt gyakorlatilag minden ország aláírta. Ez az alapja az eljövendő világkormánynak, amit a klímakatasztrófa okán fognak létrehozni az ENSZ égisze alatt és amivel teljesen megváltozik az életünk, hiszen ezek a ratifikációk már nem abból indulnak ki, hogy minden ember szabadnak születik, hogy minden egyes embert emberi jogok és politikai szabadságjogok illetnek meg. Itt ezekről szó sincs. 

És itt érkeztünk el például ahhoz a Gretához, aki a médián, a televízión keresztül - azaz a legnagyobb tömegmanipulációs eszköz segítségével - egy ártatlan kislány szerepében pszichikai nyomás alá helyez minket. Hiszen kormányokat, országokat megnevezve magát a nemzeteket teszi felelőssé a Föld pusztulásáért. A nemzeteken belül pedig ott vagyunk mi emberek, akik a nemzeteket alkotják, akik a kormányokat állítják (sicc...). 



Ma eljutottunk oda, hogy napi szinten jönnek ki újabb és újabb klímajelentések, ami szerint ha nem cselekszünk, akkor "rá sem fogunk ismerni a bolygónkra". A klímához betársult a Covid, ami ugye szerintük összefüggésben van az ember természetre gyakorolt hatásával, ami persze összefügg a klímával és mindennel is, aminek az okai természetesen mi magunk vagyunk.


Mesterséges húsok, klímaváltozással kapcsolatos hazugságok és akik mögötte vannak.

https://vk.com/video644727407_456239079


 KAPCSOLÓDÓ CIKK 


Jelenleg egy tudatosan megtervezett gazdaság tönkretétele zajlik, hogy az emberek egy olyan kilátástalanság helyzetbe kerüljenek, amikor kénytelenek lesznek elfogadni az ÚJ VILÁGRENDET! https://www.napitema.com/2021/11/klaus-schwab-amire-torekszik-az.html