Header Ads Widget

Az Oroszországgal szembeni szankciós politika nagyon helyes, még akkor is, ha ez magával vonja a közintézmények fűtésének korlátozását – mondta Gyöngyösi Márton



A Jobbik elnöke 2014-ben, a krími népszavazáskor még úgy fogalmazott, „az Oroszország ellen bevezetett szankciók és az orosz válaszlépések komoly gazdasági károkat okoznak minden európai országnak, köztük hazánknak is”.

A brüsszeli szankciós politika még akkor is helyes, ha az energia vonatkozásában olyan következményekkel jár, mint a közintézmények, üzlethelyiségek fűtésének korlátozása – mondta Gyöngyösi Márton, a Jobbik elnöke, EP-képviselő a párthoz köthető N1TV-ben. A korábban oroszbarát és EU-ellenes politikát képviselő Gyöngyösi az Egyenleg nevű adásban most úgy fogalmazott, az orosz–ukrán háború okozta energiaválság következményei Nyugat-Európában a mindennapi beszéd részét képezik, és mindenki tudja, hogy erre valamilyen megoldást kell találni. 

Például diverzifikálni kell a forrásokat mind a gáz, mind a kőolaj tekintetében, és más energiák vonatkozásában, és ha szankciós politikát folytatunk Oroszországgal szemben, ami nagyon helyes, annak lehet egy olyan következménye, hogy energia vonatkozásában kínálati oldalon lesz egy visszaesés 

– fogalmazott Gyöngyösi, aki szerint éppen ezért „Németországban teljesen egyértelmű, hogy alternatív forrásokat kell keresni, és a keresletet vissza kell fogni”.

Németországban senkinek nem okoz meglepetést, amikor a kormány bejelenti, hogy közintézményekben, üzlethelyiségekben hogyan kell alkalmazkodni az új helyzethez 

– mondta a Jobbik EP-képviselője.

2014-ben a Jobbik még az ukrán konzulátus előtt demonstrált, együttérzéséről és támogatásáról biztosítva az Ukrajna egy részét megszálló Oroszországot. Gyöngyösi Márton akkor azt mondta, hogy Oroszország reményt és erőt adott minden kisebbségnek a jogaiért vívott küzdelemben, a referendum pedig rámutatott az Egyesült Államok és az Európai Unió kétszínűségére, mert a népek önrendelkezését, az emberi és kisebbségi jogokat csak akkor támogatják, ha geopolitikai érdekeik úgy kívánják.

– Nyilvánvaló, hogy Oroszország nem érdekelt a Nyugattal való viszonyának romlásában. Nem szolgálja a feszültség az európai országok valós érdekeit sem, hiszen az Oroszország ellen bevezetett szankciók és az orosz válaszlépések komoly gazdasági károkat okoznak minden európai országnak, köztük hazánknak is 

– mondta Gyöngyösi Márton, aki szerint a magyar külügy szégyene, hogy az EU és az Egyesült Államok véleményét hangoztatja a sajátja helyett – jelentette ki pár éve Gyöngyösi, aki akkoriban még egy unióellenes Jobbik országgyűlési képviselője volt.


Borítókép: Gyöngyösi Márton, a Jobbik EP-listavezetője (Fotó: Mirkó István)






A Napi Téma az olvasók támogatásával működik
Ha fontosnak tartja, hogy olyan információk is napvilágra kerüljenek, amelyeket elhallgatnak, és megteheti, támogassa munkánkat.

Hírportálunk nem részesül állami, vállalati vagy párttámogatásban. Működésünket kizárólag olvasóink támogatása teszi lehetővé. Ha van olyan téma, amelyről úgy gondolja, hogy fontos mások számára is, küldje el nekünk, és szerkesztés után megjelentetjük.

❤ Támogatom a Napi Témát

Köszönjük minden olvasónknak, aki támogatásával hozzájárul a Napi Téma működéséhez.