Header Ads Widget

Tárt karokkal várja a DK az árulókat - A kérdés tehát közel sem a kormányzóképesség, hanem az, hogy kié a meghatározó szerep a dollárbaloldalon belül.



A baloldalon kőkemény érdekek mentén zajló durva politikai játszmákat láthatunk, a lapokat Gyurcsány Ferenc osztja, ami a választók többségében visszatetszést kelt – fejtette ki a Magyar Nemzetnek, Pálfalvi Milán, a Nézőpont Intézet elemzője. Nemrég kiderült, hogy Varga Ferenc korábbi jobbikos, jelenleg független országgyűlési képviselő is a DK-ban folytatja a politizálást.

Összességében ezt a külföldről finanszírozott, felforgató és háborúpárti, koalíciót, mindössze 1 dolog tartja össze, a hatalomvágy. Ezt bizonyította az előző választás után kialakult események is, ahol egymás lejáratásába kezdtek. Amikor vereséget szenvedtek, kártyavárként dőlt össze minden hazugságuk, amit addig összefogásnak neveztek. 

A balliberális oldal, az nem a magyar nemzeti érdekeket szolgálja semmilyen szinten, hanem a saját és külföldi megbízóik érdekeit, ami szöges ellentétben áll a nemzeti érdekekkel. Mindenütt ott vannak ahol nem kellene és mindent, és mindenkit támogatnak akikkel kárt okozhatnak a nemzetnek és az országnak.

Hogy mekkora álszent, hazug társaságról van szó, azt az is jól mutatja, hogy például, még mielőtt migráns simogatók lettek volna, azelőtt azokat a nagyhatalmakat támogatták és támogatják ma is, akik bombázták őket, Szíriában, Irakban, Palesztinában, Líbiában, stb...,stb.... Amikor puccsot hajtottak végre Ukrajnában, akkor szintén a globalista puccsistáknak szurkoltak, akiknek köszönhető az orosz-ukrán konfliktus. EZ MIND UGYANAZ A TÁRSASÁG!!

A Jobbik meg a legnagyobb hazaáruló pártpolitikai formáció, akikkel valaha találkozhattak a magyar emberek. Az hogy összefeküdtek a globalista nemzetgyűlölő hazaárulókkal, pontosabban ezeknek eladták a lelküket, ez minden visz, ezt nem lehet megmagyarázni semmivel.


Borítókép: Varga Ferenc országgyűlési képviselő (Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt)





Civilek az összefogásért


A Napi Téma az olvasók támogatásával működik
Ha fontosnak tartja, hogy olyan információk is napvilágra kerüljenek, amelyeket elhallgatnak, és megteheti, támogassa munkánkat.

Hírportálunk nem részesül állami, vállalati vagy párttámogatásban. Működésünket kizárólag olvasóink támogatása teszi lehetővé. Ha van olyan téma, amelyről úgy gondolja, hogy fontos mások számára is, küldje el nekünk, és szerkesztés után megjelentetjük.

❤ Támogatom a Napi Témát

Köszönjük minden olvasónknak, aki támogatásával hozzájárul a Napi Téma működéséhez.