Mint kiderült, Varga Judit lemondásával, magyarnak is veszélybe kerültek a zsíros bevételi források, és hirtelen nemzetmegmentőként próbált tovább lépni árulással. Nagyon rafináltan a külföldről finanszírozott balliberális médiákhoz fordult, akik Magyar Péterből gyorsan "messiást" faragtak, amit semmilyen tettével és semmi mással nem érdemelt ki. Ennyire könnyű összeugrasztani és megvezetni az ego vezérelt, ösztönlényként működő agymosott embereket, hogy megtámogassák a senkit, ami életveszélyes, különösen egy háborús helyzetben. Így lesznek a hazug, hazaárulókból és senkikből, politikusok, miniszterelnökök vagy államfők, és egymást váltva így teszik tönkre a magyarokat már több mint 100 éve! De nem ő az első aki beállt a balliberálisok nemzetellenesek táborába és eljátszotta ugyanezt a nemzetmegmentést, mint "magyar", miközben átverték a saját szavazóikat, ilyen volt az MDF - ből D.Ibolya, a Jobbik-ból V.Gábor, és persze a levitézlett Márki-Zay Péter is, na meg az egész balliberális moslékkoalíció úgy ahogy vannak. A közvélemény máig semmit nem tud arról, hogy zsíros fizetésekért, az adófizetők pénzéből, vajon hány ügynök és kettősállampolgár részese ennek a hazaáruló moslékkoalíciónak.
Magyar Péter pontosan tudja, hogy azok a balliberális médiák és megmondó emberek, akik éppen tolják a szekerét, kivétel nélkül mind külföldről vannak finanszírozva, idegen érdekeket szolgálnak, és ezek mögött, az alapítványokon és bankokon keresztül, a Soros, a Rockefeller és Rotschild birodalom áll, akiket nem választott meg soha senki, akik lerabolták és eladósították az egész emberiséget, akik a fedezetlen pénzükkel irányítják a politikai, gazdasági, oktatási és vallási rendszereket a bolygón, akiknek köszönhető, a vírus és oltás őrület, a korlátozások bolygószinten, a migrációs pusztítás, a háborúk, akiknek céljuk szöges ellentétben állnak a nemzeti érdekekkel. Céljuk az, hogy a saját embereiket, akik a fedezetlen pénzért eladták a lelküket, őket helyezzék pozíciókba, akár egy puccskormány felállításával is. Lásd Ukrajnát!
A lényeg, hogy Magyar Péter féle megmozdulásokat, a nemzeti érzelmű emberek megtévesztésére, a nemzetellenes oldal szervezi az egész balliberális média támogatásával!
Így nem meglepő, hogy Magyar pontosan azt fújja, amit a balliberális pártok végig hazudnak minden egyes választás előtt, legyen szó akár az oktatásról, akár az egészségügyről, akár másról, ezzel elterelve a figyelmet az egyre fokozódó háborús helyzetről, és globalista hatalomátvételről. Azok követelnek elszámoltatást, akik az elődjeikkel együtt már 5 alkalommal tették tönkre hazánkat, akik szétlopták és szétprivatizálták az országot elszámoltatások nélkül, akiket a 2006- os öszödi beszéd és visszaélések után sem lehetett elszámoltatni. Azok féltik a gyerekeket a pedofiloktól, akik a genderlobbitól és a kísérleti kényszeroltásoktól nem féltik őket.
Ezek mellett épelméjű ember nem tüntet!! Kivétel persze azokat a nagyszerű honfitársainkat, akik itt élnek közöttünk, és a nemzetgyűlölettől vezérelve, mindenütt ott vannak ahol nem kellene, mindenkit támogatnak akit nem kellene, és mindenkinek szurkolnak, amivel kárt okozhatnak az országnak és a nemzetnek. EZEK BÁRMIRE KÉPESEK ÉS BÁRKIVEL A HATALOMÉRT!!
Hogy mekkora álszent hazug társaságról van szó, azt az is jól mutatja, hogy például, még mielőtt migráns simogatók lettek volna, azelőtt azokat a nagyhatalmakat támogatták és támogatják ma is, akik bombázták őket, Szíriában, Irakban, Palesztinában, Líbiában, stb...,stb.... Amikor puccsot hajtottak végre Ukrajnában, akkor szintén a globalista puccsistákat támogatták, akiknek köszönhető ma az orosz-ukrán konfliktus és az egyre nehezebb gazdasági életkörülmények amiben élünk, ami könnyen egy világégéshez vezethet. EZ MIND UGYANANNAK A TÁRSASÁGNAK KÖSZÖNHETŐ, AKIK SZEMREBBENÉS NÉLKÜL KÜLDENÉK A MAGYAR KATONÁKAT MEGHALNI!! De a háborúpárti lelkinyomorékok közül még senki nem vette a bátorságot és ment volna el a francba ukránjába harcolni.
Itt az ideje ébredezni, ha nem akarunk Ukrajna kettőt Magyarországon!!! Vajon hány százezren vagy milliók jöttek Magyarországra ukránjából és hányan vesznek részt ezeken a tüntetéseken? A balliberális tüntetéseket jellemző előzetes hergelés és szerveződés, pontos másolata az USA által Ukrajnában megszervezett majdani puccsnak, ami után sikerült eltávolítaniuk az oroszokkal és a Nyugattal is jó kapcsolatokat fenntartó kormányt.
A balliberális médiák által szervezett tüntetéseken, már ott vannak az idegen vendégmunkások, és a saját „nemzetük” védelme helyett ide menekülő ukránok is.
Ha tovább hagyjuk magunkat becsapni a külföldről finanszírozott balliberális médiák által, akkor ez könnyen az Ukrajnában lezajlott puccskormány felállításához vezethet!! Ezt már a balliberális banda elődjei megtették Magyarországon, amikor a ruszkikat hozták a nyakunkra!! Utódaik most éppen az Európai Uniót hangolják ellenünk, és a globális érdekeket kiszolgálva ott tesznek kárt az országnak, ahol csak tudnak!! Nem változott semmi!!
Üzenet az ukránoktól: Orbán arról álmodik, hogy elveszítjük a háborút. Nem is álmodozik, hanem biztos benne. Más lehetőséget kizár. Meg kell érteni, hogy amennyiben elveszítjük, úgy lesz egy egymilliós, feltüzelt hadseregünk, mely épp visszavonul. Így felmerül a kérdés, hogy hol lesz az a határ, ami mögé visszavonulunk? Ebben az esetben nem rossz terv, hogy megszálljuk Magyarországot, és kiviszünk oda húszmillió ukrán menekültet. Ez az legutolsó lehetőség, de lennie kell, egy ilyennek is. És akkor megnézném, hogy mit csinálna Orbán harmincezres serege, mely nem harcolt egy napot sem az életben, hogy mit fog csinálni? Az észak-atlanti szerződés ötödik cikkelye pedig nem fog működni, mert maguk írták meg úgy, hogy támadás esetén előbb konzultálniuk kell. Nekünk meg a megszálláshoz harminc óra elegendő. Ezért Orbán helyében átgondolnám, hogy jó-e az neki, ha mi elveszítjük a háborút?”
Ki az az elmebeteg, aki ezt a nyíltan fenyegetőző, az egész világot veszélyeztető, korrupt náci rezsimet szeretné NATO és EU tagként látni vagy támogatni?
– A tévériport itt nézhető meg:
A Markó utcában és utána a Kossuth téren zajlott tüntetés, még véletlenül sem spontán szerveződött!! A tömegben a közéjük rendelt hangadó felforgatók kezdték a skandálást a Kun Bélát idéző teherautóról szónokoló Magyar beszéde közben. Magyar egy papírról olvasta fel a szöveget, miközben ide-oda billegett, a felolvasást nem követték spontán reakciók, ami azt jelenti, hogy a szöveget nem ő írta, hanem valaki más. A tömeg a vonulás alatt hangosan skandálta a „nem félünk” és „elég volt” szlogeneket, de a megkérdezettek nem tudtak rá válaszolni, mitől nem kell félni, és miből volt elég. A feltett kérdésre kitérően, vagy gyűlölködve reagáltak.
Magyar Péter nem nyilvánított véleményt a háborúk valós okairól és okozóiról, az európai emberek életét tönkretevő migrációs pusztításról, a genderlobbiról és a WHO-ról sem. Ez ma az igazi fenyegetés és probléma nem csak Magyarországra nézve, hanem az egész emberiségre nézve!! Erről vajon miért nem beszélt?
Korábbi tüntetésen megtudhattuk azt is, hogy magyarnak többek között Európai Ügyészség kell, mint a DK-nak a korrupció felszámolására, ami a jogi és pénzügyi szuverenitásunk végét jelentené!! A jelenleg uralkodó korrupt európai uniós bűnszervezetről nem is beszélve. Ez jól mutatja, hogy magyarnak halvány lila gőze sincs arról, hogy van nekünk egy alkotmányunk, ami a világon egyedülálló, ami képes felszámolni a korrupciót, a hazaárulást, és ami választ és megoldást ad mindazokra a problémákra, amitől ma szenved az egész emberiség!!! Erről vajon miért nem mesélt?
A másik néphülyítésre kiválóan alkalmas kommunista lózung, az a korrupció és a tolvajlás!! Magyar Péter elfelejtette megemlíteni, hogy egy áldemokráciában élünk, amit a globális pénzhatalom irányít. Ennek ellenére a magyarok 1990-ben a kapitalizmus mellett döntöttek és ennek működéséhez nagytőke, és nagytőkések kellenek, ez másképp nem működik. Ez kétféle lehet, hazai és idegen nagytőke. Az idegen nagytőkés is és a hazai nagytőke is profitot termel, de míg az idegen a profitot kiviszi az országból, addig a hazai itthon fekteti be, ezáltal fejlődik a gazdaság. Innentől kezdve, hogy létezik-e korrupció mindenhol a világon, ebben az áldemokráciában amiben élünk, ez nem kérdés, mert minden hatalom elsősorban a saját embereit támogatja és helyezi pozíciókba. Minden gazdag nyugati fejlett társadalomra jellemző, hogy a működő nagytőke nagy része hazai kezekben van. Tehát ahhoz, hogy fejlődjünk, hazai nagytőkések kellenek. Nyugaton ezt mindenki tudja, még a leghülyébbek is, de úgy látszik, hogy nálunk még nem.
A balliberális kormányzások alatt az volt a gyakorlat, hogy külföldi multi cégek nyernek el minden közbeszerzést és zsebbe fizették meg ennek az árát, majd a profitot ki talicskázták az országból. Most meg többnyire magyar vállalkozók nyernek el ilyen típusú közbeszerzéseket, ez vajon miért és kiknek fáj? Kiknek fáj az, ha egy magyar vállalkozó nyer meg bizonyos beruházásokat, pályázatokat és végre lehetősége van ennek az országnak, hogy magyar cégek végezzenek el olyan munkálatokat az országban, amit eddig a nagy multi cégek végeztek, akik kivitték a profitot az országból? Hát azoknak, akik most éppen nem lophatnak!!!
Mindenki Magyarországa?! Hangzott el az acsarkodó tömegben. HÁT NEM! Ez az ország nem a magyarul beszélő nemzetgyűlölők és jött-ment felforgatók tulajdona! Ezt az alkotmányunk pontosan rögzíti, ami hatálytalaníthatatlan!! Magyarország a magyaroké a világ végezetéig! Akinek ez nem tetszik az menjen oda ahonnan jött, mert nincs szükségünk több álszent, hazug, nemzetgyűlölő felforgatókra!!
És akkor most tegyük tisztában ezt a kérdést is, hogy egyáltalán mi az, hogy magyar, és mire épül a magyar alkotmány? A magyar az egy életminőség! A világon mindössze kétféle életmodell létezik. NINCS TÖBB!! Az egyik az egymásért élés, ez a HUNOR és MAGOR életmodell, akár az életünk árán is, ami messze túlmutat a múlandó anyagi világon, a másik az egymásból élés, a KÁIN és ÁBEL féle életmodell, ami csak az anyagi világról szól, vagyis mások kárára élés, akár mások legyilkolása árán is.
Ez azt jelenti, hogy a jelenlegi társadalmi modellünk erkölcsi és jogi alapja is gyilkosság. KÁIN megöli ÁBELT, ROMULUSZ megöli RÉMUSZT, vagyis a magyar társadalmi életmodell, amelyre óriási igény lenne az egész emberiségnek, az ennek pont a szöges ellentéte és mindez el van rejtve a világ elől. Ezért veszélyes a magyar alkotmány a jelenlegi alvilági lények által irányított sátáni birodalomra!!!
Az egymás anyagi kifosztására, az emberek megosztására, eltaposására, hazugságban tartására, és legyilkolására épülő KÁIN és ÁBEL féle életmodell, szembe megy minden univerzális törvénnyel, ami eleve a PUSZTULÁSRA VAN ÍTÉLVE, hívhatják akármilyen ....izmusnak!!! Ilyenek, a kommunizmus, a kapitalizmus, a szocializmus, a nácizmus, a cionizmus, a katolicizmus, stb.. Ezek a rendszerek mind érdek alapon működnek, akár egymás legyilkolása árán is, és mind kivétel nélkül egy tőről fakadnak. Ezek a rendszerek nem az embereket szolgálták soha, hanem a globális háttérhatalmat!! Nincs az a földi hatalom ami ezeket a sátáni rendszereket megmenthetné vagy túlélhetné!!!
Jól látható, hogy a sátáni birodalom és az őket kiszolgáló globalista hazaáruló politikusok a pusztulás mellett döntöttek, mert eladták a lelküket. Nekik kell a migráció, a fajkeverés, a háborúk, és minden más amivel pusztíthatnak. Ez az alvilági lények által irányított sátáni pénzhatalmi elit a hazugságra és a gyilkolásra lettek teremtve, akik ember és a Teremtőink közé álltak, hogy az általuk létrehozott törvényekkel, a fedezetlen pénzükkel, a globális médiájukkal, napiszinten felhasználhassák az embereket EGYMÁS ELLEN, a megosztásra, és ha kell egymás legyilkolására, hogy ezáltal biztosítsák saját hatalmukat!!
Tehát a jelenlegi világunk egy teljesen alvilági irányítás alatt áll, amelynek működése, a hazugságra és a gyilkolásra épül!!!
János 8:44
Ti az ördög atyától valók vagytok, és a ti atyátok kívánságait akarjátok teljesíteni. Az emberölő volt kezdettől fogva, és nem állott meg az igazságban, mert nincsen ő benne igazság. Mikor hazugságot szól, a sajátjából szól; mert hazug és hazugság atyja.
Ma ezt a sátáni irányítást és pusztítást láthatjuk bolygószinten!!
Lehet választani! Most a végidőket éljük és a lelkekért megy a harc!!! Vagy tovább szolgáljuk az alvilági lények által manipulált földi hatalmat, amely a fedezetlen pénzen keresztül a kezében tartja a vallási és politikai rendszereket és rajtuk keresztül manipulálni tudja az egész emberiséget, ami az emberiség és a bolygónk pusztulásához fog vezetni, vagy a Teremtőinket szolgáljuk, hogy egy magasabb létformába segítsük az emberiséget. EGYSZERRE KÉT URAT NEM LEHET SZOLGÁLNI!!
Ennek az emberiségnek ezzel az életformával amiben él, az ideje lejárt!! Amennyiben tovább szolgáljuk a sátáni birodalmat, akkor ennek a bolygónak és ennek az emberiségnek az évei megvannak számlálva, mert Teremtőink eltörlik ezt a bolygót az emberiséggel együtt az alvilági lények miatt. Mi vagyunk a hetedik emberiség!! Most a kegyelem időszakát éljük!! Nincs olyan elnyomó sátáni hatalom a földön, ami ezt a folyamatot megtudja akadályozni, mert nem ők az élet és a halál urai!
A JELENÉSEK KÖNYVE 21. fejezet:
És láttam új eget és új földet, mert az első ég és az első föld elmúlt, és a tenger sincs többé.
Itt az ideje tiszta vizet önteni a pohárba és a valós problémákról beszélni!! A legnagyobb problémát Magyarországon az okozza, hogy minden a globális pénzhatalmi elit irányítása alatt áll, ők uralják a politikai, és gazdasági rendszereket, a politikusokat, és még a pénz sem a miénk amit használunk!!! Tehát amíg nem innen indulunk ki, és nem ezt akarjuk a történelmi alkotmányunkkal felszámolni, addig soha, semmilyen pozitív változás nem LEHETSÉGES! Ha nem teszünk semmit, akkor áldozatok és rabszolgák leszünk mindannyian egy olyan pénzhatalmi elitnek, akiket nem választott meg soha senki!!!
Fontos megismerni, hogy ez a kiszolgáltatottság hogyan jött létre?! A problémák ott kezdődtek, amikor a XIX század végén a betelepült jóakaróinknak egy bizonyos csoportja, hálából nem felzárkóztak mint minden más békét szerető ember, hanem abban voltak érdekeltek, kihasználva az akkor működő valódi demokráciát, hogy belülről szétverjék Magyarország alkotmányos rendjét. A Szovjetunió segítségével, diktatúrával, egy illegitim rendszert hoztak létre Magyarországon, hogy a hatalom közelébe kerülhessenek.
Ezzel az illegitim rendszerrel, elfoglaltak minden kulcspozíciót az országban az élet minden területén, vallási, oktatási, gazdasági, jogi és politikai téren egyaránt, hogy hülyíthessék, megalázhassák és a végtelenségig kihasználhassák a magyar embereket, közben meghamisították történelmünket, amivel óriási kárt okoztak nem csak a magyarságnak, hanem az egész emberiségnek.
Az elvtársak 1989-ben azért hoztak létre egy ideiglenes alkotmányt Magyarországon, mert pontosan tudták, hogy alkotmányunk hatálytalaníthatatlan, mivel a legfelsőbb hatalom nem emberhez van kötve, aki zsarolható és megvehető, hanem a Szent Koronához!! Ezért vagyunk a Szent Korona országa a világ végezetéig!! Ez azt jelenti, hogy minden ami a magyar nép ellen történt és történik ma is, és ami eltér a Szent Korona alkotmánytól, azt mind egy illegitim hatalom hozta létre Magyarországon, amiért felelni kell!!
Mára eljutottunk oda, hogy szétlopták, szétprivatizálták és totálisan eladósították az országot, és mindezt elszámoltatás nélkül egy illegitim rendszerrel!! A magyar emberekkel fizettetik meg mindazokat az energia forrásokat is, amelyek nem az élősködők tulajdona, hanem szintén a Szent Korona elidegeníthetetlen tulajdona, víz, gáz, és egyéb energia források!!
Sürget az idő, hogy tegyünk valamit, mert a globális pénzhatalmi elit célja, a nemzetállamok felszámolása és az egypólusú világrendszer létrehozása, vagyis a totális kontroll és globális diktatúra bevezetése. Ehhez azonban a gazdaság, és az ellátórendszerek tönkretétele szükséges, hogy az emberek olyan kiszolgáltatott helyzetbe kerüljenek, hogy rájuk tudják kényszeríteni az új világrendet. Ezt a folyamatot szolgálja a migrációs pusztítás és az orosz-ukrán konfliktus is, ami éppen most zajlik, amit szintén a globális pénzhatalmi elit hozott létre, az őket kiszolgáló globalista politikusokkal és médiájukkal karöltve! A minden területre kiható, megfizethetetlen energiaárak alkotják majd az alapját annak, hogy az emberek egyre nagyobb tömege elszegényedik, és nem fogják tudni kifizetni még a rezsijüket sem. Ennek ára lesz a magántulajdon elvesztése!! Vagyis a globális pénzhatalmi elit programja a szemünk előtt valósul meg. "Nem lesz semmid és boldog leszel".
Tehát, attól mert tüntikézünk és acsarkodunk, ettől még nem fog változni semmi, mert ez az áldemokrácia rendszer amiben élünk, továbbra is a globális pénzhatalmi elit fogja irányítani, ezáltal továbbra is zsarolhatnak, fosztogathatnak és bármit ránk tudnak kényszeríteni!!
Az elmúlt években ízelítőt kaptunk arról, hogy a mindent uraló globális pénzhatalmi elit, képes rákényszeríteni pusztító terveit a nemzetállamokra, ilyenek voltak a korlátozások, a vírus és oltás őrület, a maszkhordás, a munkahelyi zsarolások, a migrációs pusztítás, és az emberi jogok sárba tiprása, aminek közel sincs vége!! Azok a politikusok, akik ellenállnak, azokat megpróbálják lejáratni, zsarolni, vagy eltenni lábalól! Csak meg kell nézni a nemzetközi sajtót, kiket gyaláznak, és kiket futtatnak!
Az egyik legfontosabb kérdés, amit minden embernek meg kell fogalmazzon az elkövetkezendő időben, hogy ki és hogyan fog tudni kiszabadítani minket a globális pénzhatalmi elit fogságából?? Milyen gazdasági és politikai rendszer képes erre? Ki az a személy, aki által mindez megvalósítható, aki nem támadható, nem zsarolható, és nem megvehető? Ilyen személy és lehetőség csak egy van a földbolygón!!! Ez a Szent Korona alkotmánya!!! A Szent Korona nem egy tárgy egy szimbólum, mint más Királyságoknál, hanem élő minőség, melynek alkotmánya, nem emberhez van kötve, ezért örökérvényű. Az alkotmány olyan alappillérekre épül, amely kizárja annak a lehetőségét, hogy a globális pénzhatalmi elit, ránk tudja kényszeríteni ember, élet, és Isten ellenes tervét!!
Hogy világos legyen mindenkinek, semmilyen .....izmus, semmilyen alkotmány tákolmány, és senki más a bolygón, nem tud megszabadítani senkit, a globális pénzhatalmi elit pusztító terveitől, és minden más próbálkozással, ugyanolyan rabszolgák maradunk mint eddig!!!
Pont a felsőház működésének hiánya teszi lehetővé, a mindent uraló globális pénzhatalomnak, hogy zsarolással és egyéb eszközökkel, ami soha nem publikus, rá tudják kényszeríteni pusztító terveiket a nemzetállamokra!!
A felsőház szerepe, hogy megakadályozzon minden olyan törvényt, ami nem a magyar népet és hazánkat szolgálja!!! A felsőház résztvevői, döntéshozói, nagyon szigorú átvilágításon esnek át, ahová nem kerülhet be, minden jött ment hazudozó, ügynök, kettősállampolgár, és hazaáruló élősködő, ami garantálja, hogy minden törvény a népünket és a hazánkat szolgálja.
Tehát Magyarországnak nem az európai ügyészségre van szüksége, amely szintén a globális pénzhatalmi elitet kezében van, és amelyet a balliberális oldal az emberek tudatlanságát kihasználva a nyakunkra szeretne hozni, hogy még jobban kiszolgáltassák hazánkat idegen érdekeknek, hanem a felsőház működésére. A felsőház működése az egyetlen garancia arra, hogy felszámolja és megakadályozza a korrupciót, a hazaárulást, az emberi jogok sárba tiprását, hazánk kifosztását, a földünk, az ivóvizük, a gáz, és más energiaforrások eladását, idegen kezekbe juttatását, és biztosítja a valódi demokráciát. Ami eddig értékesítésre került, azt mind egy illegitim rendszerrel valósították meg, mert minden a Szent Korona tulajdonát képezi, ami elidegeníthetetlen tulajdon.
Isten óvja Magyarországot!
Borítókép: Magyar Péter (Fotó Kurucz Árpád)
Civilek az összefogásért - Egy megosztással sokat segíthetsz másoknak is!!