Header Ads Widget

Stoltenberg eljött megzsarolni minket- titkos egyezség a főhadvezérrel? Beindult a háborús propaganda a médiákon keresztül!



A bankár-főparancsnok szerdán meglátogatta az orbáni sasfészket, miután a keddi haditanácskozáson a magyar államfő nem vett részt. A Színház utcai előadás jól sikerült, Orbán idegesen jelentette be az örömhírt: garanciákat kaptunk a hadvezértől arra, hogy kimaradhatunk a háborújukból. Aki nem tudja, hogy globalistáéknál sose azt kell figyelni, miről beszélnek, hanem azt, miről nem beszélnek, az elégedetten tapsikolhatott a köztársasági kiskirály hőstettének. Ám az ördög mindig a részletekben van elbújva!

Kedden ült össze a NATO keleti szárnyának elnöki küldöttsége, ami a kapitalistává tett volt szocialista országok államfőinek katonai tanácsa. Stoltenberg vezényletével az európai „logisztikai folyosók” felállítását beszélték meg, ami nélkülözhetetlen lesz az oroszok elleni, önvédelemnek hazudott támadáshoz. A már korábban kiszivárgott terv egy térképen felrajzolva jelent meg, amit egy hete a Telegraph közölt le. Ezen nyilakkal jelölik a hadianyagszállítások, és amerikai katonai csapatok útvonalát Európából Ukrajnába. 

A résztvevő országok: Németország, Olaszország, Törökország, Görögország, Norvégia és Magyarország. A haditanácson a megjelenés kötelező, mert a döntéseket egyhangúan kell meghozni. A háborúból senki sem maradhat ki! Jön újra a sorkatonaság, az európaiak besorozása, és a részvétel a háborúban! A hiányzó magyarokat a helyükre kell tenni, még mielőtt akadékoskodnának, ezért a bankárhadvezér már másnapra bejelentkezett a Sándor palotába.

A B9 es haditanács utáni sajtótájékoztatón cinikusan közölte, hogy a parancsainak engedelmeskedni kell:

„Főtitkárként a munkám része, hogy találkozzak a NATO-országok vezetőivel, hogy megbizonyosodjak arról, hogy egyetértünk-e”. „Alig várom, hogy leüljek és megvitassam (Orbánnal) a washingtoni csúcstalálkozó napirendjét, amely egyaránt magában foglalja a NATO biztonságát és elrettentő erejét, valamint Ukrajna támogatását”. „Arra számítok, hogy minden szövetségesünk rábólint a kijevi segélykoordináció megerősítésére és a pénzügyi támogatás jóváhagyására” – idézte Stoltenberget a Euronews.

Beindult a háborús propaganda a médiákon keresztül, amik érdekes módon szintén a bankárok irányítása alatt vannak. A magyaroknak szánt néphülyítést a HVG és a Világgazdaság lapjain olvashatjuk, a NATO az Economiston keresztül üzen hadat,- mintha mi sem lenne természetesebb, hogy a pénzügyi lapok a háborút propagálják a lebutított bankkártyatulajdonosoknak. Putyin a szentpétervári fórumon megjelent mainstreem médiákon keresztül üzent vissza: innentől minden legitim célpont ahonnan támadást indítanak ellene, és ő is támadhat más országok területéről védekezésképpen. A NATO-főtitkár szerint a nemzetközi jog biztosítja a lehetőséget az országoknak, hogy megvédjék magukat, ez pedig azt is jelenti, hogy megtámadhatják az ellenségüket. Ez eddig rendben is lenne, de ezek a bankárhiénák letagadják az ukránok kezdeti provokáló támadásait, így visszájára fordítva minden úgy kezdődött, hogy az „oroszok visszalőttek”? A harcokat az a NATO eszkalálta, aminek a vezére az amerikai kórus kíséretében végig a háború kiszélesítésétől óvott!

Már csak be kell jelenteni a hadiállapot beálltát, a kérdés csak az: - Mikor?

Önvédelmi támadó háború NATO- módra a mi bőrünkre, és ebből se fogunk tudni kimaradni? Mennyi időnk lehet még a „kiugrásig”? Ami nem sikerült Horthynak, sikerülhet Orbánnak?

A NATO hadvezér minden bizonnyal nem azért rohant ide, hogy megnyugtasson minket, hanem azért, hogy elmondja zárt ajtók mögött az ultimátumot, amiről nekünk nem szabad tudnunk. A bankárok háborúiból nem lehet csak úgy kimaradni, minél nagyobb tétje van, annál kevésbé. Orbánból elegük van, hát most megkapta a „selyemzsinórt”? Stoltenberg nem tűri a fegyelmezetlenséget, a látogatás rendkívüli, be nem tervezett volt! A globalisták hadvezére reggel 9 körül érkezett, a sajtótájékoztató csúszott, fél 11 kor kezdték. Csak a Reuters és a Telex riportereit engedték kérdezni, egy kérdés Orbánnak, egy a hadvezérnek. A szervezetlenségre, a lenézésünkre utal, vagy az egészet nem nekünk szánták, de nem volt angol tolmács. Aki nem perfekt a világnyelven, nem értette, mit mondott Stoltenberg, mit kérdeztek tőle, és mit válaszolt. 

A feszültség érezhető volt, az igazat megmondani nem lehetett, de Orbán beszédéből nyilvánvaló volt hogy fél, és valamit titkolnia kell. Kétségbeesetten, többször is bizonygatta, „garanciákat” kaptunk rá, hogy nem kell részt vennünk az ukrajnai háborúban, mert minden, a NATO területén kívüli akcióban csak önként lehet részt venni. A Telex kérdésére, hogy mi a garancia arra, hogy a jövőben se fognak minket az ukrajnai háborúba belekényszeríteni, azt a zavart és kitérő választ kaptuk, hogy „erre a magyar kormány és a főtitkár a garancia”, „ nehéz világpolitikai kérdések merültek fel, amikre nem könnyű a helyes választ megadni”, „döntéseket kell hozni, amiknek most jött el az ideje”. - Vagyis semmi, és azt se tudtuk meg, aláírt-e a kormány nevében Orbán valamit, amiből nem fog tudni kibújni, és titkolnia kell, milyen „fair” megállapodást kötöttek, vagy csak szóban állapodtak meg valamiben, aminek a betartására tényleg nincs semmilyen garancia.

Vagy ugyanannyi, amennyit annak idején Oroszországnak adtak, hogy Kelet felé nem terjeszkednek tovább!?

Elmondása szerint azt kérte a főtitkártól, hogy az országunk területén kívüli háborúban Magyarországnak ne kelljen részt venni! Magyarul: A NATO beismerte, hogy háborút akar indítani Ukrajnában Oroszország ellen!

Amiben a részvételünk kötelező lenne, mert az 5 ös cikkely szerinti „védelmi” háborút indítanának, megelőző csapásokkal, az itteni műveleti főparancsnokságon keresztül! Ezért kellett volna ott lennie a magyar államfőnek is a Keleti szárny haditanácskozásán! Amit Orbán nem mondhatott el az, hogy arra nem kaptunk felmentést, hogy a területünkön keresztül történő hadianyag szállításokat és csapatmozgásokat is megtagadjuk! Felvonulási terület leszünk, ha akarjuk, ha nem! Meg kellett ígérnie, hogy nem fog blokkolni a „miénktől eltérő, ésszerű döntéseket”.

Ki kellett jelentse, hogy lojális és elkötelezett tagja vagyunk a szövetségnek, teljesítjük a kötelezettségeinket!

Ha háborúról van szó, a NATO „ésszerű döntései” ránk nézve végzetesek is lehetnek, és amit nem blokkolunk, azt végre is kell hajtani! A jövőben hozott döntések alóli kibúvókra pedig nem kaptunk semmiféle garanciát! A fegyverek átadásának megtagadása se tetszik nekik, de ezt, mint kiderült, a NATO befizetésünk túlteljesítésével kompenzáltuk. Az Ukrajna megsegítésére szánt csapatokat és felszerelést azonban át kell engednünk, ám ezzel mi is legitim célponttá válunk, a fegyvergyárakkal és parancsnoksággal együtt Vucic szerb elnök 3-4 hónapot jósol a hadiállapot bejelentéséig. Független elemzők az amerikai választásoktól teszik függővé, ahol éppen soha nem látott módon Trumpot, a korábbi elnököt próbálják koncepciós perekkel megakadályozni az indulásban, hogy a szenilis de eléggé gonosz Biden neve alatt háborúzhassanak a hiénák. Az USA a létezése óta több száz kisebb-nagyobb háborút és polgárháborút, lázadásokat robbantott ki a demokrácia nevében, vagy annak védelmében. Ha nincs demokrácia, akkor mit védenének? A királyságokat, amiket csak ott szüntettek meg, ahol az útjukban voltak, míg a háborúra éhes angolok, dánok, norvégok, svédek, és sokan mások köszönik, de jól vannak, fényévekkel jobban élnek mint mi, és nem sírnak a demokrácia hiánya miatt? 

Ha bármit is ellenezni merészelünk, amit Európa nyugati felének uralkodói kitalálnak, abban a pillanatban a demokrácia hiányát vágják a fejünkhöz, és brüsszeli tanácsnokaikkal kötelezettségszegési eljárást indítanak ellenünk, a jogállamiság hiányára hivatkozva? Miközben ők írhatják nekünk a „jogot” is? Most pedig az uralkodói világhadsereg fővezére idejön zsarolni, és fenyegetni minket, ha nem engedelmeskedünk katonai kötelezettségünknek, feláldozva állampolgárainkat is az uniós és szövetségi demokrácia oltárán? Már bocsánat, de milyen demokráciafajta az, amikor ezekbe a gittegyletekbe úgy szavaztattak be minket, hogy nem volt érvényességi küszöb? Mennyire demokratikus az, ha az ország felének a „többsége” dönthet a valódi többség akarata ellenére mindenki további sorsáról? Akkor ezt nem vettük komolyan, de mára a szó szoros értelmében véresen komollyá vált a helyzetünk a  médiapropagandákkal elbutított társaink egykori döntései miatt!

Orbánnak vége, ha tovább ellenkezik, a kilövési engedélyt már rég kiadták rá. Aki sokat szerepel a mainstreemben, azzal mostanában előbb- utóbb történik valami! Ha továbbra is kitart, vagy megpuccsolja az USAID présembere az áradó Tisza nemzeti poloskáival, vagy merénylet áldozata lesz ő is, mint a többiek. Ha egyik se jönne be, keresnek egy indokot, és leértékelik a forintot, kiszabnak ránk egy hatalmas büntetést, kizárnak a szavazásokból, és kiskirályunkat a saját birkanépe taszítja le a trónjáról.

A NATO-nak szüksége van a területünkre, nekik mi csak egy haditérképen szereplő felvonulási terület vagyunk. Hiába nem adtuk oda az elavult fegyvereinket Ukrajnának, amink van, az kevés lenne a NATO rendfenntartó erőivel szemben. A katonai csizmáktól csak csellel tudunk megszabadulni, amihez Orbán megoldást próbál keresni.

A tagságunk felfüggeszthető, a kilépés elindítható, ez esetben nem vagyunk kötelesek eleget tenni a parancsoknak.

Európa közepén lehet egy békés sziget: Ausztria, Svájc, Szerbia, Magyarország, és ha csatlakozik, akkor Szlovákia. A franciáknál és angoloknál, belgáknál nemsokára választások lesznek, a németeknél is megbukott a hadikoalíció, csökken a kormány támogatása. A finnek és svédek beléptetése a NATO-ba csak a megvett kormányaiknak köszönhető, nem a tömegek akaratának. A románoknak és lengyeleknek a részvételükért cserébe vélhetően területeket ajánlottak fel Ukrajnából. A felosztásra szánt Oroszországból is többen kaphatnának szeleteket. De mi csak vesztesei lehetünk ennek a háborúnak is, ha az első kettő eredményét nézve egyáltalán maradna a végére belőlünk valami.

Stoltenberg látogatása alatt a nemzeti civilek a NEEM szervezésében a Sándor palota előtt demonstráltak, és egy, a NATO tagságunk felfüggesztését követelő petíciót adtak be a kormánynak. A háború és NATO ellenes tiltakozáson egy régi, királyi címeres zászló is megjelent, és egy „terrorista tömeggyilkos” felirattal ellátott, Stoltenberget utánzó bábut húztak fel kötéllel az egyik lámpavasra.

Véget vetni a harcoknak csak az önrendelkezési jog elismerésével lehet, márpedig a nyugati bankárkaszt éppen ennek akar örökre véget vetni. Új államok csak ott alakulhatnak meg, és a meglévőkön belül csak azok önnállósodhatnak, akiknek megengedik, akiket kontroll alatt tudnak tartani. Mert nekik ezt jelenti a demokrácia!

Uralom a népek fölött, miközben elhitetik velünk, hogy ők uralkodhatnak önmaguk felett.

/ G. Ági /

Forrás:

Vucic szerb elnök a háborúról: 

Fico beszéde a merénylet után: 

https://index.hu/kulfold/2024/06/11/

https://www.vg.hu/kozelet/2024/06/rendkivuli-magyarorszagra-jon-a-nato-fotitkar

https://www.vg.hu/kozelet/2024/06/nato-ukrajna-oroszorszag

https://www.vg.hu/kozelet/2024/06/magyarorszagon-keresztul-vinne-a-haboruba-az-amerikai-katonakat-a-nato

Video a civil tüntetésről: 


 FONTOS!!! 


Minden háború mögött ami volt és ami lesz, a globális pszichopata pénzhatalmi elit áll, akik a pénzkibocsátási joguknál fogva, irányítják világunkat. Ezt a bűnszervezetet szolgálják ki a globalista politikusok és bábkormonyok. Akik nem hajlandók végrehajtani sátáni tervüket, azokat megpróbálják megzsarolni, lejáratni vagy akár egy puccs kormány felállításával eltávolítani a hatalomból.

A kérdés csupán az, hogy hány ország szeretné kivéreztetni gazdaságát, célponttá tenni a saját országát, és feláldozni katonáit egy olyan pszichopata pénzhatalmi elitért, akik lerabolták, eladósították és a pusztulás szélére sodorták az egész emberiséget? Hány ország szeretné támogatni a korrupt ukrán náci rezsimet, akik szintén a globális pénzhatalmi elit csicskái, akik  kiárusították és totálisan eladósították Ukrajnát? Most meg velünk szeretnék megfizettetni a háború árát. És miközben ukránok százezrei, milliói menekülnek a háború és a besorolások elől, addig helyettük minket szeretnének háborúba küldeni és feláldozni, hogy megmentsük a sátáni pszichopaták zsákmányát és az ukránul beszélő náci rezsimet. Részletek