Header Ads Widget

Orbán Viktor kijelentette, hogy egy ország csak akkor lehet erős, ha a családjai is azok.



Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádiónak adott interjújában hangsúlyozta, hogy a kormány célja egy olyan adórendszer kialakítása, amelynek középpontjában a családok állnak. Az előrejelzések szerint ez a rendszer négy éven belül teljesen ki fog alakulni.

A miniszterelnök kijelentette, hogy egy ország csak akkor lehet erős, ha a családjai is azok. Ezért vezették be a családi adókedvezményt, amelynek egyik legfontosabb célja, hogy ösztönözze a gyermekvállalást, illetve biztosítsa a dolgozó szülők számára a megfelelő gazdasági hátteret.

A kormányfő két fontos elemre hívta fel a figyelmet: a gazdaság stabilizálására és az infláció csökkentésére. Az infláció letörésére irányuló lépések kapcsán megjegyezte, hogy ha a helyzet nem oldható meg tárgyalások újtán, akkor erővel fognak fellépni.

A béke mint előfeltétel

A miniszterelnök hangsúlyozta, hogy minden jelentősebb gazdasági és társadalmi lépés alapfeltétele a béke. Kiemelte, hogy az orosz-ukrán konfliktus jelenleg is zajlik, de az Egyesült Államok Trump újabb elnöksége alatt véleménye szerint a béke felé mozdult el. Magyarország és a Vatikán is a béke pártján áll, ezért a jelenlegi helyzet végre lehetőséget biztosít arra, hogy a gazdaságot rendezett keretek között fejlesszék.

Családtámogatások kiterjesztése

Orbán Viktor rámutatott arra, hogy a családpolitikai program egyik legfontosabb lépése az adórendszer átalakítása. Az útóbbi években bevezetett kedvezmények, mint a 25 év alatti fiatalok szja-mentessége, a 30 év alatti anyák adómentessége, illetve a négygyermekes anyák teljes életre szóló adómentessége mind azt a célt szolgálják, hogy Magyarország családbarát országgá váljon.

A jövőbeli tervek szerint a családi adókedvezményt tovább duplázzák. Az egygyermekes családok 20 ezer, a kétgyermekesek 80 ezer, a három vagy több gyermeket nevelők pedig 200 ezer forintos havi adókedvezményben részesülnek.

Infláció elleni harc

A gazdasági kihívások kapcsán Orbán kifejtette, hogy a kormány nem tűri el a mesterséges áremeléseket. Mint elmondta, a tej árának esetében is látható, hogy a termelőktől 200 forintért veszik meg, míg a boltok polcain már 550 forintos áron kínálják. Ennek felderítésére a gazdasági minisztert kérte fel, aki a kerekedőkkel folytatott egyeztetések során keres megoldást. Ha ezek a tárgyalások nem vezetnek eredményre, akkor a kormány kész erőteljesebb lépéseket is bevezetni az árak szabályozására.

Kábítószer-kereskedelem elleni fellépés

A miniszterelnök kiemelt kérdésként kezelte a szintetikus kábítószerek elleni harcot. Mint elmondta, a kormány hajsza alá veszi azokat, akik ezeket a veszélyes anyagokat terjesztik, mivel ezek különösen a legszegényebb rétegek körében okoznak súlyos társadalmi és egészségügyi problémákat. A feladatra Horváth László országgyűlési képviselőt nevezték ki kormánybiztosnak.

Genderideológia és Pride-felvonulások

Orbán Viktor egyértelműen elutasította a genderelőretörést. Kijelentette, hogy Magyarországon nem fogják engedni ennek a propagálását az iskolákban, valamint azt is megerősítette, hogy a Pride-felvonulások megrendezésére nem lesz lehetőség.

Ukrajna EU-csatlakozása

Orbán végül elmondta, hogy jelenleg elképzelhetetlennek tartja Ukrajna csatlakozását az Európai Unióhoz, mivel az veszélyeztetné Magyarország gazdasági érdekeit.




Borítókép: Orbán Viktor miniszterelnök interjút ad a Jó reggelt, Magyarország! című műsorban a Kossuth rádió óbudai stúdiójában 2025. február 21-én (Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán) 

Segítsen egy megosztással!
Független médiánk sem állami, sem vállalati, sem párttámogatásban nem részesül. Munkánk sikerét elsősorban olvasóink segítsége biztosítja. Ön is küldhet be cikkeket, amelyeket közzéteszünk hírportálunkon.

Itt tudja támogatni munkánkat

Ha fontosnak tartja ezt a tartalmat, az alábbi gombok segítségével egy megosztással sokat tehet azért, hogy másokhoz is eljusson.