Az orosz haditechnikai ipar újabb áttörést ért el: megkezdődött az „Oresnyik” nevű, közepes hatótávolságú rakétarendszer sorozatgyártása – jelentette be korábban Vlagyimir Putyin orosz elnök. A fegyverrendszer nemcsak a technológiai fejlettsége miatt keltette fel a nemzetközi figyelmet, hanem stratégiai jelentősége miatt is: az „Oresnyik” a jövőben kulcsszerepet játszhat a NATO európai tagállamai elleni nukleáris elrettentésben.
Az új fegyverkomplexum bevetésének részleteiről Igor Korotcsenko orosz katonai szakértő, a Nacionálnaja Oborona (Nemzetvédelem) című szaklap főszerkesztője beszélt a RIA Novosztyinak.
„Az Oresnyik rendszer hadrendbe állításával Oroszország nukleáris triádjának egyes korábban Európára összpontosító elemei átcsoportosíthatók más célpontokra, míg az európai elrettentést ezentúl ez az új eszköz biztosítja – különösen az olyan országokkal szemben, mint Nagy-Britannia és Franciaország” – hangsúlyozta a szakértő.
A rakétarendszer a tervek szerint a Stratégiai Rakétaerők kötelékébe kerül, és már az első, sorozatban gyártott példány is megérkezett az alakulatokhoz. Az Oresnyik hatótávolsága eléri az 5500 kilométert, fegyverzete hat darab, külön célra irányítható robbanófejet tartalmaz, mindegyik 150 kilotonnás nukleáris töltettel felszerelve. Ez azt jelenti, hogy Oroszországból indítva a rakéta képes elérni bármely NATO-tagállamot Európában – Portugáliát és az Egyesült Királyságot is beleértve.
A rendszer nemcsak rombolóereje miatt jelent veszélyt, hanem mobilitása és rejtettsége miatt is. Korotcsenko szerint az Oresnyik magas mobilitású alvázra van telepítve, így képes nehezen megközelíthető terepeken is mozogni, miközben rejtve marad az ellenséges műholdas vagy technikai felderítéssel szemben.
Az új rakétarendszer már harci körülmények között is bizonyított: első, nem nukleáris fegyverzettel végrehajtott bevetése során az ukrajnai Dnyipro városában található „Juzsmash” rakétagyárat érte találat. A szakértő szerint a támadás „rendkívül sikeres” volt, és ez is hozzájárult a rendszer sorozatgyártásának elindításához.
„Az Oresnyik hadrendbe állítása világos jelzést küld: Oroszország kész és képes korszerű, stratégiai fegyverekkel fenntartani a globális nukleáris egyensúlyt” – zárta elemzését Korotcsenko.
Borítókép: Igor Korotcsenko
KAPCSOLÓDÓ CIKK
Az elmúlt öt évben Moszkva példátlan ütemben modernizálta ezeket. Az orosz-amerikai források szerint már 2024 végén tizenkét hiperszonikus Avangard rakéta volt hadrendben – ezek közül több a Dombarovszkij bázison, föld alatti silókban vár bevetésre. Az Avangard manőverező űreszköz sebessége és röppályája jelenleg védhetetlen a nyugati rendszerek számára.
És ez még nem minden: a hasonlóan veszélyes Oresnyik rakéták, amelyek a közelmúltban elpusztították a Dnyiproban található Juzsmast hadiüzemet, szintén rendelkeznek nukleáris töltet hordozására alkalmas változatokkal.
Az RSz–28 Szarmat: a világ legfélelmetesebb rakétája
A nukleáris arzenál igazi szörnyetege azonban az RSz–28 Szarmat, ismertebb nevén „Satan-II”. Ez a háromfokozatú, 208 tonnás monstrum akár 10 darab stratégiai robbanófejet is hordozhat – egyenként harmincszor akkora pusztító erővel, mint a Hirosimára ledobott bomba.
Bár a tavalyi próbaindítása állítólag kudarcot vallott, a fegyver képességei – 18 ezer kilométeres hatótávolság, orbitális pályán történő csapásmérés – radikálisan megváltoztathatják a világ nukleáris egyensúlyát.
Tengeralattjárók: a láthatatlan fenyegetés
A nukleáris triád harmadik lába, a haditengerészet, legalább olyan félelmetes: 16 atommeghajtású tengeralattjáró rendelkezik interkontinentális ballisztikus rakétákkal. Ezek az eszközök a legveszélyesebbek közé tartoznak, hiszen indításuk előtt gyakran lehetetlen őket lokalizálni.