Header Ads Widget

Blokád alá vették a Margit hidat a tüntetők - A szervezők kínosan próbáltak ügyelni rá, hogy baloldali politikusok még véletlenül se tűnjenek fel a színen.



Sok médiamunkás volt kíváncsi a ma reggel 7-re meghirdetett tüntetésre, azonban az érdeklődők száma még az eddigiektől is jelentősen elmaradt. A kezdésre nagyjából 100 ember gyűlt össze a Margit híd pesti hídfőjénél - írja a magyarnemzet. 

A „tömeg” tíz perc után elindult a hídon, azonban a nagykörút külső sávjába engedték csak be őket a tüntetést biztosító rendőrök. Jóllehet, ahhoz nem is volt elég ember, hogy az egész hidat „elfoglalják”. 

A mai demonstráció már a hatodik múlt hétfő óta, a szervezők ezúttal már-már kínosan próbáltak ügyelni rá, hogy baloldali politikusok még véletlenül se tűnjenek fel a színen, így hivatalosan a futárok tüntetéseként harangozták be az eseményt. 

Az időközben a bámészkodókkal együtt nagyjából 300 fősre „duzzadt” tömeg a hídon két részre oszlott. Az első fél órában a Margit híd északi oldalára, a híd feléig engedték fel őket a rendőrök, viszont ahhoz nem voltak elegen, hogy ilyenformán az objektum negyedét megtöltsék emberekkel.




Az időközben a bámészkodókkal együtt nagyjából 300 fősre „duzzadt” tömeg a hídon két részre oszlott. Az első fél órában a Margit híd északi oldalára, a híd feléig engedték fel őket a rendőrök, viszont ahhoz nem voltak elegen, hogy ilyenformán az objektum negyedét megtöltsék emberekkel.

Ennek ellenére a tüntetők elkezdenek beszivárogni a híd belső sávjaiba, a villamossíneket a szervezők kérésére szabadon hagyják.

Háromnegyed órával a kezdés után a tüntetők végül lezárják a Margit hidat. A nagyjából 350 összegyűlt ember a pesti oldalról a híd első 300 méterét állta el, a felhajtóhoz futárok hátitáskáit rakták gúlákba. A rendőrök már a Nyugati pályaudvarnál elterelik a forgalmat a blokád miatt. A hidat azonban még a feléig sem tudják feltölteni a tiltakozók.


A megvezetett embereknek sejtelmük sincs arról, hogy miért és kiktől szenvednek, mint ahogyan arról sincs, hogy mi az egyetlen jó megoldás a jelenlegi helyzetre, mert a globalista elitet kiszolgáló médiák és a politikusok elhallgatják, akiknek az az érdekük, hogy ne legyen változás, hogy éljünk tovább ebben az áldemokráciában, amit a háttérhatalom irányít. Ha nem ébredünk, hamarosan rabszolgák és áldozatok leszünk a globalista balliberális bandáknak, és egy olyan ember és Isten ellenes háttérhatalmi elitetnek, akiket nem választott meg soha senki, és mégis dönthetnek az életünkről és a jövőnkről. Jelenleg egy megtervezett biológiai háború zajlik az egész emberiség ellen!!


Civilek az országért!





Segítsen egy megosztással!
Független médiánk sem állami, sem vállalati, sem párttámogatásban nem részesül. Munkánk sikerét elsősorban olvasóink segítsége biztosítja. Ön is küldhet be cikkeket, amelyeket közzéteszünk hírportálunkon.

Itt tudja támogatni munkánkat

Ha fontosnak tartja ezt a tartalmat, az alábbi gombok segítségével egy megosztással sokat tehet azért, hogy másokhoz is eljusson.