Header Ads Widget

Szokatlan jelenetek zajlottak le vasárnap a Sándor-palotánál, miközben a tiltakozó tanárok és diákok közé érkezett Novák Katalin köztársasági elnök.



Szokatlan jelenetek zajlottak le vasárnap a Sándor-palotánál, miután a státusztörvény ellen tiltakozó tanárok és diákok a köztársasági elnöki hivatal nyílt napját kihasználva akartak az épületen belül tiltakozni – adta hírül a Telex.

Csakhogy miközben sorban álltak, hogy bejussanak az épületbe, megjelent Novák Katalin köztársasági elnök, hogy beszélgessen velük.

A meglepett tiltakozók és Novák Katalin között egy az elmúlt hetek eseményeihez cseppet sem hasonlító párbeszéd kezdődött, amelyben az államfő kérdésére a tanárok elmondták mi a problémájuk a státustörvénnyel és általában az oktatás jelenlegi helyzetével.

Meglepő módon még a legutóbb a tiltakozókat hergelő Pankotai Lili is inkább egy kérdést tett fel. A tiltakozók egy része szerint ugyanakkor a pedagógus-életpályamodell egy „hatalmas kamu”, és nem az a megoldás, hogy a köztársasági elnök kijön a Sándor-palota elé és „leereszkedik” hozzájuk. Ezt az észrevételt Novák Katalin sértőnek nevezte, hiszen mint mondta, éppen azért jött ki az utcára, hogy meghallgassa a véleményüket.

Novák Katalin elmondta:

teljesen egyetért azzal a kritikával, hogy alacsony a tanárok bére, és ezt meg kellene emelni, függetlenül az uniós forrásoktól.

A tiltakozók azt is kérték a köztársasági elnöktől, hogy ne írja alá a törvényt, de az államfő közölte, hogy nyilván ilyen ígéretet nem tehet.

Az esetről készült videó: 


 KAPCSOLÓDÓ CIKK 



Ez az egész tüntikézés, felforgatás, és tanárok körüli cirkusz, ami zajlik Magyarországon, ez nem a valós problémák felszámolásáról szól, hanem az emberek brutális átveréséről!! 

A külföldről finanszírozott, globalista, balliberális tüntetést szervezők, a legnagyobb kiszolgálói annak a globális pénzhatalmi elitnek, akik éppen az emberiség megnyomorításán fáradoznak, akiknek céljuk, a migrációs pusztítás, a nemzetállamok felszámolása, a családok szétverése, a gazdaság és az ellátó rendszerek tönkretétele, hogy az emberek olyan kiszolgáltatott helyzetbe kerüljenek, hogy rájuk tudják kényszeríteni az új világrendet, vagyis a totális kontrollt és globális diktatúrát.

Mindenütt ott vannak ahol nem kellene, mindenkit támogatnak, amit nem kellene, és mindenkinek szurkolnak, ami kárt okoz az országnak, és a nemzetnek. Részletek




A Napi Téma az olvasók támogatásával működik
Ha fontosnak tartja, hogy olyan információk is napvilágra kerüljenek, amelyeket elhallgatnak, és megteheti, támogassa munkánkat.

Hírportálunk nem részesül állami, vállalati vagy párttámogatásban. Működésünket kizárólag olvasóink támogatása teszi lehetővé. Ha van olyan téma, amelyről úgy gondolja, hogy fontos mások számára is, küldje el nekünk, és szerkesztés után megjelentetjük.

❤ Támogatom a Napi Témát

Köszönjük minden olvasónknak, aki támogatásával hozzájárul a Napi Téma működéséhez.