Header Ads Widget

Alex Soros szerint Robert F. Kennedy Jr., tönkretenné az amerikai egészségügyi rendszert - Musk kigúnyolta Soros új járványról szóló fenyegetéseit



Elon Musk, amerikai milliárdos, a közösségi médiában (X platformon) gúnyos megjegyzéssel reagált az Open Society Foundations* elnökének, Alex Sorosnak arra a kijelentésére, miszerint egy újabb járvány esetén az amerikaiak kilátástalan helyzetbe kerülnének, ha Donald Trump jövőbeli kormányzata alatt történne mindez.

Soros szerint Robert F. Kennedy Jr., az egészségügyi miniszteri poszt várományosának politikája tönkretenné az amerikai egészségügyi rendszert, és rendkívül súlyos helyzetet idézne elő egy következő pandémia esetén.

scamdemic” – hamis világjárványok javította ki gúnyosan Musk, szójátékot csinálva a „pandémia” és a „hazugság” szavakból.

Donald Trump első elnöki ciklusának idején, 2020-ban, az Egyesült Államokat a COVID-19 világjárvány sújtotta. 2021 márciusáig több mint félmillió ember vesztette életét az országban a járvány következtében.

Korábban Trump a Truth Social platformon bejelentette, hogy szándékában áll Robert F. Kennedy Jr.-t kinevezni az Egyesült Államok egészségügyi miniszterének. Kennedy ezzel kapcsolatban megígérte, hogy felszámolja az egészségügyi rendszerben lévő korrupciót, és véget vet a krónikus betegségek „járványának” az országban.

*Az Open Society Foundations Oroszországban nemkívánatos szervezetként van nyilvántartva.



Borítókép: Kamala Harris , Alexander Soros/ Forrás: Facebook


 KAPCSOLÓDÓ CIKKEK 


Robert F. Kennedy Jr. drámai, nagy hatású beszéde - Kinek az érdekeit szolgálja a gyógyszeripar? https://www.napitema.com/2024/11/robert-f-kennedy-dramai-nagy-hatasu.html

Trump győzelme után RFK Jr. kijelentette: „Teljes részlegeket kell felszámolni az FDA-nál”. https://www.napitema.com/2024/11/trump-gyozelme-utan-rfk-jr-kijelenti.html

Robert F. Kennedy Jr: Az ukrajnai háború csak a BlackRock és a fegyveripar érdeke. https://www.napitema.com/2024/10/robert-f-kennedy-jr-az-ukrajnai-haboru.html




A Napi Téma az olvasók támogatásával működik
Ha fontosnak tartja, hogy olyan információk is napvilágra kerüljenek, amelyeket elhallgatnak, és megteheti, támogassa munkánkat.

Hírportálunk nem részesül állami, vállalati vagy párttámogatásban. Működésünket kizárólag olvasóink támogatása teszi lehetővé. Ha van olyan téma, amelyről úgy gondolja, hogy fontos mások számára is, küldje el nekünk, és szerkesztés után megjelentetjük.

❤ Támogatom a Napi Témát

Köszönjük minden olvasónknak, aki támogatásával hozzájárul a Napi Téma működéséhez.