Header Ads Widget

Ne higgy el semmit – járj utána! Figyelmeztetés a világ manipulációira



A világ, amelyben élünk, egyre inkább a látszatokra, a manipulációkra és az irányított félelmekre épül. Aki nyitott szemmel jár, egyre több olyan összefüggést lát meg, amelyeket a hivatalos narratívák elhallgatnak, elferdítenek vagy nevetségessé próbálnak tenni. Ez a cikk azoknak szól, akik mernek kérdéseket feltenni, és nem fogadják el vakon, amit a média vagy a hatalom állít. Nem célja, hogy bármit is „bizonyítson”, sokkal inkább egy gondolkodási keretet kínál azoknak, akik érzik: valami nem stimmel.

1. A Covid mint „nagy átverésshow”

A világjárványok mindig is eszközei voltak a hatalmi rendszereknek a félelemkeltésre és az irányítás megszilárdítására. A Covid–19, a lezárások, a maszkviselés és az oltási kampányok sokak számára nem az egészség védelméről, hanem a társadalmak feletti kontroll megerősítéséről szóltak.

Számos országban a szabadságjogokat korlátozták, az emberek mozgásterét beszűkítették, miközben a hivatalos narratívával szembemenő hangokat elhallgatták. Az emberek „beoltása” nemcsak orvosi, hanem társadalmi kényszerítés volt – amit sokan utólag átverésként éltek meg.

2. Rejtett összefüggések: spanyolnátha, rádióhullámok, és az 5G

Történelmi érdekesség, hogy a spanyolnátha járvány idején vezették be a középhullámú rádióadást a világban. Ez felveti annak a lehetőségét, hogy a mesterségesen bevezetett elektromágneses frekvenciák hatással lehetnek az emberi szervezetre, különösen az immunrendszerre.

Hasonlóképpen, a 5G technológia megjelenése is egybeesett a Covid–19 elterjedésével – és számos kutató szerint azokban a városokban terjedt gyorsabban, ahol az 5G-t már telepítették. Bár a hivatalos tudomány ezt tagadja, a statisztikai összefüggések figyelemre méltóak.

A közelgő 6G technológia még magasabb frekvenciatartományokat fog használni, és a hatása ma még beláthatatlan. Felmerül a kérdés: valóban csak a gyorsabb internet a cél, vagy van valami több is mögötte?

3. A természetes mezőkből a mesterséges világba

Az emberiség történelme során mindig is rezonált a természetes földi frekvenciákra. Ezek hirtelen megváltoztatása – legyen szó rádióhullámokról, műholdakról, vagy a telefonos kommunikáció technológiáiról – biológiai válaszreakciókat válthat ki.

A meghűléses tünetek – láz, köhögés, gyengeség – gyakran előfordulnak frekvenciaváltásokkor. Ez felveti annak lehetőségét, hogy nem minden vírusosnak nevezett betegség valóban fertőző, hanem lehet, hogy szervezeti reakció egy új, terhelő környezeti hatásra.

4. A mezőgazdaság és az időjárás elleni támadás

A magyar mezőgazdaság hosszú ideig önellátó volt – különösen gyümölcstermesztésben. Az utóbbi években azonban tömeges pusztulás történt: például a meggyfák 80%-a néhány év alatt eltűnt, gyakran „tűzhalálnak” nevezett betegség miatt. Véletlen? Vagy irányított folyamat?

Felmerül a HAARP technológia szerepe is, amely képes az atmoszféra bizonyos rétegeinek módosítására. Már a vietnámi háborúban kísérleteztek időjárás-befolyásolással, tehát nem ördögtől való elképzelés, hogy ma is képesek lehetnek hőmérséklet-változtatásra, csapadék szabályozásra, aszály előidézésére.

5. Chemtrail, alumínium és a növények pusztulása

Sokan nevetség tárgyává teszik a „chemtrail” kifejezést, pedig a légkörbe szórt alumínium-részecskék létezéséről hivatalos dokumentumok szólnak. Ezek állítólag az éghajlat szabályozását szolgálják – de milyen áron?

Az alumínium erősen mérgező, és károsítja a növényeket, állatokat, valamint az emberi idegrendszert. Mindez hosszú távon az élelmiszer-önrendelkezést, az egészséget és a környezeti stabilitást is aláássa.

6. A világkereskedelem mint kényszerpálya

Ha minden ország megtermelné magának az alapvető élelmiszereit, nem lenne szükség tömeges áruszállításra, globális logisztikai láncokra. Ez azonban sérti a világkereskedelemből hasznot húzó szereplők érdekeit.

Érdemes belegondolni: több mint 60 ezer teherhajó mozgatja a világ áruforgalmának 70%-át. Ha az emberek helyit vásárolnának, kevesebb lenne a globális szállítás – és ezzel kevesebb a profit a világkereskedelmi óriásoknak.

7. Mi a kiút? Vissza a természethez és a tudatossághoz

A megoldás nem feltétlenül a félelemkeltés vagy lázadás. A tudatos élet, a helyi termelők támogatása, a közeli forrásból származó táplálék fogyasztása valódi védelem az egészség ellen.

  • Tejtermék: max. 30-40 km-en belülről.
  • Hús: 100–150 km-en belül.
  • Gabonafélék, gyümölcs: max. 200–300 km.

Ez nemcsak az immunrendszered támogatja, de csökkenti a globális függőséget is.

8. Betegségek, amelyek „furcsán időzítenek”? – A geopolitikai kérdőjelek

A világjárványok vagy újonnan felbukkanó betegségek időzítése nem mindig tűnik véletlenszerűnek. Egyes vélemények szerint az sem puszta „véletlen”, hogy bizonyos fertőző állatbetegségek – például száj- és körömfájáspont azokban az országokban jelennek meg, amelyek nem támogatják Ukrajna felfegyverzését.

A kérdés adott: miért pont ezek az országok? Lehet-e szó biopolitikai nyomásgyakorlásról?

Bár a hivatalos magyarázat a véletlenszerű terjedést, a természetes állatmozgást, vagy a klímaváltozást nevezi meg okként, sokak szerint ilyen „egybeesések” túl gyakoriak ahhoz, hogy ne legyen mögöttük stratégiai szándék.

A gondolat lényege:

„Ezen a bolygón semmi nincs véletlenül.”


9. A népességcsökkentés árnyéka – Kik gyártják a vakcinákat?

A világ eseményeit sokan nem önálló történések sorozataként látják, hanem egy globális manipulációs rendszer részeként, amelynek mozgatórugói rendre ugyanazok az erők:

  • akik háborúkat robbantanak ki,
  • akik a migrációt ösztönzik és szervezik,
  • akik érdekeltek az emberek lebutításában,
  • és akik nyíltan beszélnek a népesség csökkentésének szükségességéről.

Ezek az érdekcsoportok gyakran ugyanazok, akik a gyógyszeripart is uralják, és most az új vakcinák mögött is ott állnak.

Ezért a kérdés ma még fontosabb, mint valaha:

Gondolkodjon el mindenki: vajon azok, akik a migrációt terjesztik, az emberek lebutításában érdekeltek, háborúkat robbantanak ki, és nem titkoltan a népességcsökkentésben érdekeltek – biztos, hogy az új vakcinájukkal meg akarnak menteni bárkit?

Ez nem egy állítás, hanem egy ébresztő kérdés. Egy felszólítás arra, hogy ne higgy el semmit feltétel nélkül – járj utána!

 


 KAPCSOLÓDÓ CIKKEK 


⚡️A rabság új formája - Miről is szól valójában a napjainkban sokat emlegetett demokrácia? Részletek

⚡️A pszichopaták által irányított világunk, egyre kiszámíthatatlanabbá és veszedelmesebbé teszik a bolygót ahol élünk. Részletek



Civilek az összefogásért

Ne hagyd, hogy a külföldről finanszírozott médiák és politikusok becsapjanak, mert a tét óriási!


Beindultak a választási kampányok, és ezzel együtt az emberek átverésének időszaka is. Soha ne azt nézd, hogy mit mond és mit ígér egy politikus, hanem azt, hogy milyen külföldi globalista nemzetellenes érdekcsoportok állnak mögöttük. Ez a lényeg. Ez az, ami meghatározza Magyarország és az emberek jövőjét. A többi mind csak elterelő manipuláció. Ha szeretnéd megtudni, hogy pontosan mivel és hogyan próbálnak átverni és manipulálni, kattints a részletekért.

🌟 RÉSZLETEK