A balliberális globalista politikusaink, azzal hülyítik az embereket a nap 24 órájában, a hazug médiájukkal karöltve, hogy az Európai ügyészséghez való csatlakozás a korrupció visszaszorítását eredményezi! Az Európai Ügyészség fegyverként szolgálhat az MSZP, DK, MOMENTUM, JOBBIK, LMP, PÁRTBESZÉD moslékkoalíciónak, ha lesz elegendő megvezethető ember, akik ezt támogatják. Ezek a nagyszerű, politikusaink, arról viszont mélyen hallgatnak nem véletlenül, hogy Magyarországon megvannak a jogi keretek a korrupció visszaszorítására, sőt megszüntetésére, sőt nem csak erre jó, hanem arra is, hogy felszámoljuk a hazánkat idegen érdekeknek kiszolgáló politikusok tevékenységét is, ami minden gazdasági és társadalmi problémánk gyökere, és fel lehetne számolni azt is, hogy idegenek kiszivattyúzzák a magyar emberek által megtermet pénzt az országból!!
Pont a felsőház működésének hiánya teszi lehetővé azt, hogy politikusaink azt csinálhatnak az országgal amit csak akarnak. A felsőház szerepe volt, és lenne ma is az, ha működne, hogy megakadályozzon minden olyan törvényt, ami nem a magyar népet és a hazánkat szolgálja!!! A felsőház résztvevői, döntéshozói, nagyon szigorú átvilágításon esnek át, ahová nem kerülhet be, minden jött ment hazudozó, ügynök, kettősállampolgár, és hazaáruló élősködő, ami garantálná, hogy minden törvény a népünket és a hazánkat szolgálja.
Ma azonban minden hatalom a politikusok kezében van, pontosabban ma már egy kézben összpontosul. EZ NEM VÉLETLEN!! Mert ez teszi lehetővé a mindent uraló globális pénzhatalomnak, hogy zsarolással és egyéb eszközökkel, ami soha nem publikus, rá tudják kényszeríteni pusztító terveiket az országra és az emberekre.
A globális pénzhatalmi elit terve, a nemzetállamok felszámolása, az egypólusú világrendszer, a totális kontrollt és globális diktatúra létrehozása!! Ehhez azonban a gazdaság, és az ellátórendszerek tönkretétele szükséges. Ez zajlik éppen most! Ezt szolgálja minden korlátozás, minden oltás, és vírus őrület, a migrációs tervek, és most az orosz-ukrán konfliktus is, aminek végeredménye egy brutális népességcsökkentés lesz, vagyis az emberiség hamarosan egy olyan kiszolgáltatott helyzetbe kerül, amikor rájuk tudják kényszeríteni az új világrendet!!
Tehát, attól mert tüntetünk valami ellen, vagy politikusokat cserélgetünk, ettől még nem fog változni semmi, mert ez az áldemokrácia rendszere amiben élünk, továbbra is a globális pénzhatalmi elitet, és az őket kiszolgáló politikusokat fogja szolgálni, ezáltal továbbra is zsarolhatnak, fosztogathatnak és bármit ránk kényszeríthetnek!!
Mára eljutottunk oda, hogy az országot totálisan eladósították!! A magyar emberekkel fizettetik meg mindazokat az energia forrásokat is, amelyek nem az élősködők tulajdona, hanem szintén a Szent Korona tulajdona, VÍZ, GÁZ, STB...!! Hogyan jön bárki nyomorult senkiházi, parazita ahhoz, hogy fogja magát, rátelepedik a magyar emberekre egy illegitim rendszerrel, és ami nem az övé, azt értékesíti, és mindezt a magyar emberekkel fizettetik meg, akik jogos tulajdonosok? Ezért fontos a történelmi alkotmányunk helyreállítása, mert most valóban az életünk a tét, különben rabszolgák és áldozatok leszünk mindannyian!! Részletek!!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
- Hogyan védi jogainkat és tulajdonunkat a Szent Korona jogrendszer.
- Magyarországon nem kellene nélkülöznie senkinek! Eladtak mindent és velünk fizettetik meg azt, ami a miénk, ami elidegeníthetetlen, mivel a Szent Korona tulajdona. Ellopott és elhazudott energia források víz, gáz, stb.
- Miért vannak egyre többen, egyre jobban, egyre kilátástalanabb helyzetben?
- Rózsadombi paktum a magyar nép ellen! 1956-ban - és azóta is háború folyik a MAGYAR NEMZET ELLEN!!
- Ősnyelvünk és a lehazudott történelmünk! A magyar nyelv egy kódolt kozmikus ősnyelv!
- Magyarország kifosztása - privatizáció! Azért nem volt valós rendszerváltás, hogy az elvtársak mentsék a bőrüket az ország kárára, így újból hatalmi pozíciókba kerülhettek, és szétlopták, eladósították és szétprivatizálták az országot.
Civilek az összefogásért!