A fentről pénzelt és a húsfogyasztás ellen mozgósított agymosottak világszerte egyre sikeresebb akciókat szerveznek, hazugságokat terjesztve, aminek eredményét belátható időn belül látni fogjuk az extrém magas húsárakban és a hústermékek kivezetésében.
A globalista elit, továbbra is árt az emberiségnek! Mesterséges húsok, klímaváltozással kapcsolatos hazugságok!
A Napi Téma az olvasók támogatásával működik
Ha fontosnak tartja, hogy olyan információk is napvilágra kerüljenek, amelyeket elhallgatnak, és megteheti, támogassa munkánkat.
Hírportálunk nem részesül állami, vállalati vagy párttámogatásban. Működésünket kizárólag olvasóink támogatása teszi lehetővé. Ha van olyan téma, amelyről úgy gondolja, hogy fontos mások számára is, küldje el nekünk, és szerkesztés után megjelentetjük.
❤ Támogatom a Napi Témát
Köszönjük minden olvasónknak, aki támogatásával hozzájárul a Napi Téma működéséhez.